büszkeség

2018.04.18. 06:46

A Yale tanulóit is maguk mögé utasították az ELTE-s hallgatók

A magyar egyetem diákjai abszolút első helyet szereztek a nemzetközi perbeszédversenyen.

Az ELTE fiatal jogászai abszolút első helyet értek el a Washingtonban megrendezett Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen az összevont felperesi és alperesi beadványok kategóriában – közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

Mint írták: a budapesti egyetemisták a döntőben több mint 120 csapatot utasítottak maguk mögé, köztük olyan egyetemek válogatottjait,

mint a Yale, a Berkeley, az NYU, a King's College, a UCL, valamint a nemzeti döntőket korábban megnyert német, ír, francia, kanadai, indiai, kínai és ausztrál csapatokat is.

A versengő csapatok 25 oldal terjedelmű jogeset alapján dolgozzák ki mind a felperesi, mind az alperesi érvelést. A hallgatóknak egyenként 60-70 oldalas angol nyelvű beadványokat kell készíteniük, amelyen szeptembertől január közepéig dolgoznak. A szóbeli fordulón a peres felek – egymás írásbeli beadványainak ismeretében – a háromfős bírói testület előtt adják elő a 45 perces angol nyelvű perbeszédüket. A perbeszédek jellemzően a bírókkal folytatott párbeszéddé, olykor udvarias vitává alakulnak, ahol a sikeres szerepléshez a joganyag teljes körű ismeretén túl kiemelkedő retorikai képességre, gyors reakciókészségre, valamint a jogászi vitakultúra magas szintű ismeretére is szükség van – ismertették.

A Philip C. Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédverseny 60 éves hagyományával a legnagyobb múltú és legnagyobb joghallgatók számára rendezett nemzetközi megmérettetés a világon. A versenyen közel 100 országból évente mintegy 600 csapat vesz részt.

Az ELTE csapatát Balázs Gergő, Bazánth Barbara, Buda Zolta, Németh Olívia és Orosz Dzsenifer alkotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!