repülés a világegyetemben

2017.12.08. 17:43

Amerika sem maradhat le a csillagok bámulásában

A nyugati félteke legnagyobb planetáriuma nyitja meg a kapuit szombaton az amerikai New Jersey állambeli Jersey Cityben. Csak Kínában és Japánban van nagyobb.

Forrás: flickr.com

Az üzemeltető Liberty Science Center közlése szerint a Jennifer Chalsty Planetáriumnál mindössze három nagyobb ilyen típusú intézmény létezik a világon: kettő Japánban és egy Kínában.

A planetárium kupolájának átmérője 27 méter, maga az épület nagyjából 18 méter magas. A félgömb alakú kupolába tíz projektorral vetítik ki a csillagos égboltot.

„A nyugati világ bármely másik planetáriuma beférne ide” – mondta Paul Hoffman, az évente nagyjából 650 ezer látogatót vonzó Liberty Science Center elnöke. Hozzátette: „a látogatók keresztülrepülhetnek a világegyetemen, megtapasztalhatják a világűr kiterjedését, szemügyre vehetik a bolygók felszínét, aszteroidamezőkön vághatnak keresztül és filmeket is nézhetnek”.

A planetáriumot egy korábbi Imax-moziból alakították ki a Liberty Science Center tanácsadó testületi tagjának, Jennifer Chalstynak az 5 millió dolláros felajánlása révén.

Borítókép: Flickr

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!