kontroll

2017.09.13. 17:34

Arcfelismerőt telepítettek egy pekingi kollégium épületeire

Néhány tanuló arra panaszkodott, hogy a program nem képes felismerni az embert egy drasztikusabb hajvágás vagy egy-egy plasztikai műtét után.

A Pekingi Normal Egyetem campusán 44 arcfelismerő berendezést helyeztek ki 19 épület bejáratánál 18 ezer diák megóvása és felügyelete érdekében. A hálóhelyiségeikbe igyekvő diákoknak ezentúl néhány másodpercre meg kell állniuk a bejáratnál, és bele kell nézniük az érzékelőbe, valamint felmutatniuk a belépőkártyájukat. Amennyiben az arc és a kártya egyezik, a rendszer kinyitja a kaput, és kedvesen üdvözli a diákot – tudta meg az MTI.

Azoknak a tanulóknak, akik elfelejtik magukkal vinni az azonosítókártyájukat, elegendő bemondaniuk az azon szereplő utolsó négy számjegyet, miközben beolvastatják az arcukat. A rendszer 26 kínai dialektust képes felismerni és 98 százalékos pontossággal működik. Az egyetem szerint az új rendszer elsősorban biztonsági célokat szolgál, de vannak persze más előnyei is. „Ezentúl tudni fogjuk, hogy ki marad távol éjszakára, vagy ki az, aki sokáig kimarad. A rendszer segít nekünk jobban nyomon követni a diákok hollétét” – jegyezte meg az egyik illetékes.

Eddig a diákok 70 százaléka „regisztráltatta” az arcát, a gólyáknak pedig kötelező átesniük az arcleolvasáson. A tanulók egy része nagyobb biztonságban érzi magát az új rendszer üzembe helyezése óta és a biztonsági őrökre nehezedő nyomás is enyhült.

Néhány tanuló azonban arra panaszkodott, hogy a program nem képes felismerni az embert egy drasztikusabb hajvágás vagy egy-egy plasztikai műtét után. Ha ez igaz, és ilyen skandalum megtörténhet, azt javasoljuk az egyetem vezetőségének, hogy az Apple-lel egyeztessen legújabb mobilmodellje, az iPhone X arcfelismerő rendszerének átvételéről, amely állítólag a sötétben és kisminkelve is felismeri az arcunkat.

Borítókép: Pekingi hallgató

PAN ZHIWANG / IMAGINECHINA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!