Aggasztó jelenség

2020.06.04. 17:08

Az eddigi legkiterjedtebb korallfehéredésén van túl a Nagy-korallzátony

Az eddigi legnagyobb kiterjedésű korallfehéredés sújtotta idén márciusban az ausztrál Nagy-korallzátonyt – közölték kutatók, hangsúlyozva, hogy öt éven belül ez volt immár a harmadik tömeges korallfehéredés a zátonyrendszer térségében.

Forrás: Shutterstock

A James Cook Egyetem professzora, Terry Hughes szerint a Nagy-korallzátony területén idén februárban mérték a legmelegebb havi óceánvíz-hőmérsékletet az 1900-ban megkezdett feljegyzések óta.

Rekordhőmérsékletet mértünk a Nagy-korallzátony egész területén, ezúttal nem volt egyetlen hűvös szakasz sem az északi, sem a déli részen

mondta a szakember. Hozzátette: az egész korallzátony térsége meleg volt, ami azt jelenti, hogy ez volt az eddig megfigyelt legkiterjedtebb fehéredés.

A korallfehéredés a beteg korallzátonyok jellegzetes vonása. Amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallokban élő, azok színét adó algák kilökődnek, és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk.

Hughes szerint majdnem biztos, hogy a korallzátony már annyira sem lesz képes regenerálódni, hogy úgy nézzen ki, mint öt évvel ezelőtt. A szakember szerint ha a globális felmelegedés tovább folytatódik, az a Nagy-korallzátony vesztét jelenti.

Lesz itt valamiféle trópusi ökoszisztéma, de nem úgy fog kinézni, mint egy korallzátony, lehet, hogy több lesz a tengeri hínár, a szivacs, de alig akad majd virágállat, egy teljesen más ökoszisztéma lesz

jegyezte meg a szakember.

Az Ausztrália északkeleti partjainál 2300 kilométer hosszan elnyúló zátonyrendszer éves szinten nagyjából 4 milliárd dollárral járul hozzá az ország turistaforgalomból származó bevételeihez, ám a klímaváltozás okozta óceánvízmelegedés miatt a zátony állapota romlik és emiatt fennáll a kockázata, hogy elveszíti világörökségi státuszát.

A koralltelep északi részét 2016-ban és 2017-ben is tömeges korallfehéredés sújtotta.

A szakemberek amiatt aggódnak, hogy

a jelenség rendszeressé válása miatt a koralloknak kevés idejük van regenerálódni.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!