növekvő népszerűség

2019.01.24. 22:02

Az Országház a világ tizedik legnépszerűbb nevezetessége

Tavaly több mint hétszázezren látogattak el a Parlamentbe, a látogatók húsz százaléka magyar volt, 23 százaléka pedig az Európai Unión kívüli országokból érkezett.

Budapest, 2016. július 12. A Parlament és a Duna látképe egy BKK (Budapesti Közlekedési Központ) hajóról. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Róka László

Az Országgyűlés sajtóirodája közleményben azt írta, 2014 óta folyamatosan növekszik a látogatók száma, akkor 477 078-an, 2015-ben 524 629-en, 2016-ban 582 930-an, 2017-ben pedig 647 255-en látogatták meg a Parlament épületét.

Az intézmény 2018-ban a csoportos látogatások alkalmával több mint 46 ezer magyar iskolást fogadott. A spanyol, olasz és orosz nyelvű idegenvezetésre jelentkezők száma az átlagnál jobban emelkedett az előző évben – fűzték hozzá.

Kitértek arra is, hogy az Országház a TripAdvisor turisztikai weboldal 2018-as listáján Európa ötödik, a világ tizedik legnépszerűbb nevezetességeként szerepelt.

A Steindl Imre-program keretében 2014-ben készült el az Országház idegenforgalmi központja, amely az alapvető szolgáltatások – fogadótér, jegypénztár, ajándékbolt, kávézó – mellett magában foglalja a magyar parlamentarizmus kialakulásának és fejlődésének emlékeit bemutató Országgyűlési Múzeumot is – olvasható a közleményben.

Borítókép: Turisták nézik az Országház épületét egy sétahajóról a Dunán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!