Fotó: Shutterstock

Belülről vették át a hükszoszok a hatalmat az ókori Egyiptomban

Nem kívülről támadva, hanem belülről vették át a hatalmat az időszámítás előtt 1640 és 1530 között Egyiptomban uralkodó hükszoszok. Ez derült ki emberi fogak elemzéséből, amelyeket a fővárosában, Tell el-Dabában találtak.

Az Európai Kutatási Tanács (ERC) egyik projektje keretében végzett kutatás eredményeiről a Plos One című tudományos folyóiratban számolt be munkatársaival Manfred Bietak osztrák archeológus, az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) Keleti és Európai Archeológiai Intézetének (OREA) kutatója.

Osztrák szakértők az 1960-as évek óta kutatnak a Nílus deltájának északi részén a titokzatos hükszoszok maradványai után. 2015-ben Bietak 2,5 millió eurós (884 millió forintos) támogatást kapott az ERC-től, hogy megfejtse a királyi dinasztia eredetének titkát. A projekt A Hükszosz enigma nevet kapta.

Bietak már 1966-ban felfedezte a hükszoszok fővárosát a mai Tell el-Daba város térségében, 2005-ben pedig csoportjával feltárt egy abból a korszakból származó, kiterjedt palotanegyedet is. Az ásatások sok adatot szolgáltattak a lakosságról, a hükszoszok idejét jellemző településekről, a paloták, házak, sírok és templomok építészetéről, az áldozati ereklyékről és a temetkezési szokásokról.

Emellett számos tárgyi maradvány került elő, valamint növényekből és állati csontokból származó anyagok, amelyekből a hükszoszok szokásaira lehetett következtetni.

A Tell el-Dabában eltemetett emberek csontjainak mostani elemzése és a templomépületek összehasonlító építészeti tanulmányai segítettek feltárni a hükszoszok földrajzi eredetét.

„A hükszoszok elitje Szíria északi részének külső részéből érkezett” – mondta Bietak.

A kutatók Tell el-Dabában eltemetett 75 ember fogaiban vizsgálta a stroncium-izotópokat, hogy felfedje származásukat.

Chris Stantis, a Bournemouthi Egyetem kutatója a fogzománcból már az 1960-as években vett mintákat elemezte. Összehasonlítva ezeket egyiptomiaktól és más országokból származó személyektől vett mintákkal arra jutott, hogy a lakosság nagy százaléka – mind a hükszosz-dinasztia előtt, mind az alatt – nem onnan származó lakos volt, hanem számos más helyszínről vándorolt be a területre.

Ez az eredmény szembemegy azzal a régóta elterjedt elmélettel, amely szerint egyetlen, távoli országból érkező hirtelen invázióval vették át az uralmat a hükszoszok – hangsúlyozzák a kutatók. Sokkal inkább egy multikulturális régió volt, ahol az egyik belső csoport, a hükszoszok megszerezték a hatalmat, miután már generációk óta ott éltek.

Bietak szeretné a kutatásokat az egyiptomi kollégákkal folytatni.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

ilyen is van
A PSG edzője eltörte a lábát, mialatt vezényelte az edzést
vandalizmus / 17 perce
Megrongálták Witzmann Mihály irodáját
Megrongáltál meg Witzmann Mihály siófoki irodáját.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szalai Ernő volt karádi lakos elhunyt. Temetése augusztus 15-én, 10 órakor lesz a balatonszemesi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy LANDOR JÓZSENÉ Horváth Pizdóczi Teréz volt újvárfalvi italbolt vezető, életének 83. évében elhunyt. Temetése augusztus 12-én, szerdán, a 13 órai gyászmisét követően lesz az újvárfalvi temetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BANELLI ÁRPÁDNÉ Őri Erzsébet kaposvári lakos, volt TRITEX dolgozó, 88 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 10-én, 14 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló fia és unokája
"Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Kinek élete jóság volt és szeretet." Fájó szívvel emlékezem ÁDÁMFI JÁNOS halálának 5. évfordulóján. Szerető felesége
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÉK LÁSZLÓ kaposfői lakos, 64 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 7-én, pénteken, 10 órakor lesz a kaposfői temetőben. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk, hogy KIRÁLY ISTVÁN somodori lakos, 74 korában elhunyt. Temetése augusztus 7-én, pénteken, 15 órakor a somodori temetőben lesz. Gyászoló fiai
"Értünk többé már nem aggódsz, Nem fáradsz, nem dolgozol, Pihensz csendben a csillagok közt, Hol nincs már fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KATONA LÁSZLÓ Ács mester kiskorpádi lakos, 78 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 8-án, szombaton, 11 órakor lesz a kiskorpádi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Búcsúzik szerető családja
"Sohasem halványul szívünkben emléked, Sohasem szűnik meg lelkünk gyásza érted." Szomorú szívvel emlékezünk BODÓ FERENCNÉ volt göllei lakos halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÉRES BÉLÁNÉ Pénzár Anna Lengyeltóti lakos életének 73. évében elhunyt. Temetése augusztus 6-án, csütörtökön, 10 órakor lesz a Lengyeltóti Keleti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik részvétükkel osztoznak gyászunkban, a személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk LEHOCZKY VILMOS rövid ideig tartó, méltósággal és erővel viselt betegséget követően tragikus hirtelenséggel július 20-án elhunyt. Utolsó útjára augusztus 7-én, pénteken 11 órakor kísérjük Komlón, a városi temetőben. Gyászoló gyermekei
Mély fájdalmunkban tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy a Textil Művek volt dolgozója HALÁSZI FERENCNÉ Erzsike kaposvári lakos 82 éves korában, fáradt szíve váratlanul megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 7-én, pénteken, 13 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Emlékét szívünkben őrizzük. Gyászolja családja és rokonai
"Minden óra üres Nélküled, Mert hiába várjuk léptedet... Szemed csillogása, kezed szorítása, A mosoly az ajkadon... Hiányzik, fáj, szerettünk nagyon, Amiben remélünk és bízunk, Hogy egy szebb világban találkozunk." Fájó szívvel emlékezünk NÉMETH RÓBERT halálának 18. évfordulóján. Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy SALAMON DEZSŐ kaposvári lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 7-én, pénteken, 15 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
"Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy BOROSS LÁSZLÓ volt pálmajori tanító rövid súlyos betegségben életének 88. évében elhunyt. Temetése augusztus 6-án, gyászmisét követően, 11.30 órakor lesz a nagybajomi temetőben. A vírus helyzetre való tekintettel a részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
„Veled akartam élni, veled nevetni, Csak egyet nem, jaj Téged temetni, Drága jó szívét, dolgos két kezét, Áldd meg Atyám, Istenem - légy irgalmas hozzá." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS BÉLA SÁNDOR volt zalaapáti, majd kaposvári lakos életének 67. évében augusztus 2-án, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése augusztus 6-án, csütörtökön 13 órakor Kaposváron a Keleti temetőben lesz. Gyászmiséjét másnap, 7-én pénteken 18 órakor Kaposváron a Körkápolnában tartjuk. Ezúton mondunk köszönetet mindenkinek, aki tiszteletét teszi a temetésen, gondolataival velünk van. Gyászoló család
"Elpihen a szív, mely értünk dobogott, Számunkra élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk KOVÁCS JÓZSEFNÉ Taj Mária volt rinyakovácsi lakos 79 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 6-án, 10 órakor lesz a rinyakovácsi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÜLLÉDER GÁBOR kaposmérői, volt taszári lakos 34 éves korában, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése augusztus 4-én, kedden 15 órakor lesz a kaposmérői temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
"Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHÄFER PÉTERNÉ Farkas Rózsa Amália balatonfenyvesi lakos, életének 84. évében tragikus hirtelenséggel megpihent. Hamvasztás utáni temetése augusztus 6-án csütörtökön, a balatonfenyves-alsói templomban tartandó 14.30 órai gyászmisét követően, 15 órakor a balatonmária-alsói temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei.
Ezúton értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy DR. HOSSZÚ LÁSZLÓ és neje DR. HOSSZÚ LÁSZLÓNÉ Kalmár Magdolna végső búcsúztatása augusztus 14-én 11 órakor lesz a balatonfenyvesi Tátika utcai régi temetőben. A gyászoló család
„Szomorúan szól egy kisfalu harangja, Mert egy Édesanya többé már nem hallja. Istenhez megyek, Ő hívott engemet, Kiket oly nagyon szerettem, Búcsúzom tőletek.” Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY JÁNOSNÉ Hegedüs Mária Márta életének 80. évében elhunyt. Temetése augusztus 3-án, hétfőn, a 14 órai gyászmisét követően 15 órakor lesz a Kaposfüredi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
nőtt a keret / 38 perce
Bővül a Start-munkaprogram a somogyi falvakban is
Marosi Gábor
Ütős kinézet / 1 órája
Ilyen a PC-rajongók álma, a piramis alakú számítógép
mi lesz a sorsuk? / 1 órája
Vissza akarják szerezni a Parthenón szobrait
csillagászat / 1 órája
Egy új módszerrel nappal is észlelhető a Földről az űrszemét
a vírus hatása / 2 órája
Hatalmas veszteséget jelentett a Lufthansa-csoport az első fél évre
büntető eljárás / 2 órája
Elfogató parancsot adta ki ellen
Sonline