aukció

2019.04.03. 14:00

Elárverezik az Eiffel-torony egykori ágyújának egyetlen másolatát

A 10 ezer és 20 ezer euró közötti értékűre becsült kicsinyített másolatot Léon Chobert párizsi fegyverműves, az Eiffel-ágyú készítője ajándékozta Gustave Eiffelnek 1889-ben.

Forrás: Shutterstock

Gustave Eiffel lányának, Valentine-nak az utódai árverésre bocsátják április 18-án az Eiffel-torony ágyújának egyetlen másolatát – közölte a Christie's aukciósház. Az ágyú eredetijét 1914-ig minden délben elsütötték.

A 10 ezer és 20 ezer euró (3,2-6,4 millió forint) közötti értékűre becsült kicsinyített másolatot Léon Chobert párizsi fegyverműves, az Eiffel-ágyú készítője ajándékozta Gustave Eiffelnek 1889-ben.

A bronzból, sárgarézből, diófából és riói paliszanderfából készült másolat 65 centiméter hosszú. Gustave Eiffel a toronyban lévő irodájában helyezte el.

Az eredeti ágyú, amelyet a Vashölgy 1889-es felavatásakor a torony második emeletén állítottak fel, egyben jelezte minden nap a világkiállítás nyitását és zárását is.

1914-ig az ágyút pontosan délben elsütötték, így – akárcsak a Palais-Royal kertjében 1786-ban felállított elődjének – része volt a „midi pétant”, azaz a „pontosan dél” (eredeti jelentése szerint „pukkantós dél”) kifejezés elterjedésében a francia nyelvben.

„Nagyon megható, hogy Párizs és az Eiffel-torony történelmének ilyen emblematikus darabját árverezhetjük el, amely Gustave Eiffel leszármazottjától származik” – mondta Simon de Monicault, a Christie's iparművészeti részlegének igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!