biztató eredmény

2018.07.03. 15:31

Esélyt kaphatnak az életre a betegeskedő koalák

Az állatok teljes génállományának feltérképezése számos betegség megfékezésére alkalmas lehet.

Először sikerült feltérképezni a koalák teljes génállományát ausztrál tudósoknak, akik azt remélik, eredményeik abban is segítenek, hogy megfékezzék a fajt tizedelő, nemi úton terjedő kórt.

A koala genomjának, vagyis a szervezet teljes örökítő információjának feltérképezését a Koala Genome Consortium elnevezésű nemzetközi kutatócsoport 29 országból származó 54 tagja végezte öt éven át tartó munkával – írták a Nature Genetics című szaklap kedden megjelent számában.

A több mint 3,4 milliárd bázispár és mintegy 26 ezer – az emberénél valamivel több – gén szekvenálásával a kutatócsoport értékes új ismeretekre tett szert többek között arról, hogy tartják fenn magukat a kis erszényesek meglehetősen egyhangú étrendjükkel – olvasható közleményükben.

„Ahogy az emberi genom elkészítése forradalmasította az emberi gyógyszerkutatást és akár a személyre szabott gyógyszerek tervezését is lehetővé teszi, úgy gondoljuk, a koalák számára is ez lehet a jövő”

- mondta Rebecca Johnson, a munka vezetője, az Ausztrál Múzeum kutatóintézetének igazgatója.

„A koala genomja adja az ugródeszkát az egyedülálló faj megmentésére irányuló erőfeszítésekhez”

- mondta a tanulmányt társszerzőként jegyző Katherine Belov, az összehasonlító genomika professzora, az Earlham Intézet munkatársa.

„A kutatással megnyílt az út más erszényesek genomjának megfejtéséhez, a védelmükre hozott intézkedések tökéletesítéséhez, egészségük jobb megértéséhez”

- mutatott rá Federica di Palma, az Earlham kutatója.

A koalákra számos veszély leselkedik: kutyatámadás, közúti gázolás, élőhelyük zsugorodása az erdőirtás és az urbanizáció következtében, valamint a klamídia nevű, nemi úton terjedő betegség.

A vakságot és meddőséget okozó klamídia mellett a koala retrovírus (KoRV) is fenyegeti a fajt. A tudósok szerint a koalák korábban ismeretlen antimikrobiális génjeinek megismerése nemcsak a kis állatok, hanem az ember egészségét is szolgálhatja.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock / Arnaud Martinez

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!