Egyperces

2017.06.28. 12:08

Farkasokkal aludtak az ELTE kutatói

És arra jutottak, hogy ezek az állatok is képesek személyes kapcsolatot kialakítani az emberrel.

MTI

A farkas is képes személyes kapcsolatot kialakítani az őt nevelő emberrel – derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszéke kutatóinak vizsgálatából, amelynek eredményei a Royal Society Open Science nemzetközi szakfolyóiratban jelentek meg.

Az ELTE etológusai ezúttal az ember és a kézben nevelt farkasok viszonyát vizsgálták, amelynek során a kutatók saját otthonukban nevelték fel a kisfarkasokat a lehető leginkább ingergazdag környezetben.

„Magunkkal vittük őket napi tevékenységeink közben, autóban, buszon, villamoson, az egyetemre, éjszaka velünk egy ágyban aludtak” – idézte az intézmény közleménye Ujfalussy Dorottyát, a tanulmány első szerzőjét.

„Arra voltunk kíváncsiak, hogy kialakítanak-e ezek a kézben nevelt farkasok kötődést az őket nevelő emberekkel. Első erre vonatkozó kutatásunkból kiderült, hogy a farkasok 16 hetes korban nem mutatnak a klasszikus értelemben vett kötődést az őket nevelő ember felé, vagyis idegen helyen a nevelő jelenléte nem nyújt számunkra biztonságot” – hívta fel a figyelmet Gácsi Márta, az Etológia Tanszék tudományos főmunkatársa.

A kutatók azonban úgy érezték, hogy a kép ezzel még nem teljes. Ezért idősebb korban is megvizsgálták a farkasokat, egy számukra kevésbé stresszes helyzetben, amelynek során különböző mértékben ismerős emberek látogatták meg az állatokat saját területükön. Azt vizsgálták, hogy a farkasok az egyes látogatókat hogyan üdvözlik – mennyi időt töltenek a közelükben vagy mennyire keresik velük a fizikai kontaktust.

Eredményeik szerint a kézből nevelt farkasoknál még felnőttkorban is tetten érhető a nevelőjük és közeli ismerőseik iránti ragaszkodás, hiszen jobban keresték a közelségüket, mint az idegenekét, akik felé viszont gyakran félelem jeleit mutatták.

A kutatás eredményei arra engednek következtetni, hogy a kutya-ember és farkas-ember közötti viszony különbségei nem abból eredeztethetők, hogy a farkas képtelen emberekkel szoros kapcsolatot kialakítani és azt fenntartani, hanem inkább abból, hogy a kutyák egész életük során az emberrel függő viszonyban maradnak, míg a farkasok 16 hetes korban már sokkal önállóbbak, az egyedüllét számunkra nem jár akkora szorongással.

Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy az ilyen korú farkaskölyköket a falka felnőtt tagjai már rendszeresen hagyják egyedül hosszabb-rövidebb időre.

„Eredményeink nagyon fontosak a farkasokat fogságban tartó intézmények számára, mind az állatok jóléte, mind a dolgozók biztonságának szempontjából. Emellett a kutyák és emberek különleges kapcsolatának eredetét kutatók számára is jelentőséggel bír ez a vizsgálat, hiszen sikerült kimutatni, hogy már a kutyák őse, a farkas is képes emberekkel személyes kapcsolatot kialakítani, amely felnőtt korban is megfigyelhető” – mondta Ujfalussy Dorottya.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!