Régészet

2020.12.04. 15:22

Hun sírokat tártak fel Észak-Kínában, ezeket találták bennük

A hsziungnukhoz, vagyis az ázsiai hunokhoz tartozó 120 sírt tártak fel a régészek az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen.

Forrás: Shutterstock

A regionális kulturális örökségvédelmi és régészeti intézet szerint a sírok pontos korát még nem sikerült meghatározni.

Az idén feltárt nyolc sírban fakoporsókat, emberi csontokat, vaskéseket, agyag- és lakkozott edényeket, valamint áldozati állatok maradványait találták.

Az egyik sír, amelyet korábban fosztogatók dúltak fel, a datolyaszilva virágát idéző 83 vasvirágot rejtett.

Ezeken a vasdíszeken selyemmaradványokat azonosítottunk, ami azt mutatja, hogy a fakoporsót selyembe csomagolták

mondta Szung Kuo-tung, az intézet egyik munkatársa.

A hsziungnuk (ázsiai hunok) elnevezés a Kr.e. 3. század végétől a Kr.sz. 1. századig a Belső-Ázsia nagy részét ellenőrzés alatt tartó nomád népek szövetségére utal. A kínai császárok elsősorban a hsziungnuk távol tartása miatt kezdték meg a kínai Nagy fal építését.

Kínai történészek nézete szerint a hsziungnuk voltak a későbbi hunok vagyis a közép-ázsiai és európai hunok ősei.

A sírkomplexum az első ilyen típusú felfedezés a kínai Jinsan hegységtől északra elterülő füves vidéken és jelentősen segítheti a hsziungnuk tanulmányozását.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!