háborús szörnyetegek

2019.03.23. 21:30

Két óriásbombát emeltek ki a Dunából Budafoknál

A búvároknak a víz alatt, gyakorlatilag vakon kellett megkeresniük a II. világháborús robbanószerkezeteket.

Budapest, 2019. március 23. A Duna budafoki szakaszán kiemelt két világháborús bomba egyike a hatástalanítás után a honvédség AM-31-es tûzszerész hadihajójának fedélzetén a XXII. kerületi partszakasznál 2019. március 23-án. MTI/Lakatos Péter

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Hatástalanították a Duna budafoki szakaszán szombat délután kiemelt két világháborús bombát. A területzárást feloldották, a lakók visszatérhetnek otthonukba – jelentették be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Mintegy négyezer embernek kellett szombaton elhagynia otthonát, az önkormányzati szolgáltatást mintegy hatvan ember vette igénybe.

A műveletben több mint kilencszáz ember, a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a kormányhivatal és az önkormányzat munkatársai vettek részt.

Major Tibor alezredes, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének képviseletében köszönetet mondott a lakosságnak a konstruktív együttműködésért, továbbá valamennyi társszervnek, akik munkájukat segítették. Elmondta, a vízállás is nagyban nehezítette a munkájukat. Hajójuk lehorgonyzását a Hídépítő Zrt. segítette. Az alezredes közlése szerint a víz alatt a látótávolság gyakorlatilag nulla volt, búváraik „vakon” dolgoztak.

A budafoki gázlónál tavaly októberben került elő a két második világháborús, egyenként egytonnás amerikai bomba.

Major Tibor azt mondta: a két bomba 450-450 kilogramm robbanóanyagot tartalmaz. A víznek köszönhetően a robbanótest és a gyújtószerkezet is jó állapotú volt. A gyújtószerkezeteket kiszerelték, a robbanótesteket pedig elszállítják.

A művelet ideje alatt a rendőrség 1 kilométeres sugarú körben kiürítést és zárást rendelt el, az érintettek számára négy közeli befogadó helyet nyitottak meg. A lakosok visszatérhetnek otthonukba, a 6-os számú főúton és az érintett utcákban, valamint a MÁV Kelenföld-Érd alsó közötti vonalszakaszán ismét megindulhat a forgalom.

A kiemelésre a Duna alacsony vízállása miatt korábban nem volt lehetőség. A kiürítésre és a műveletre Budapest Főváros Védelmi Bizottsága koordinációja mellett készült fel a honvédség és a rendőrség, valamint a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, Budafok-Tétény Önkormányzata és a számos közüzemi szolgáltató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!