már látható

2019.04.17. 12:04

Kihalással fenyegetett Bennett-kenguru született Debrecenben

A kis erszénylakó ugyan most még csak anyja erszényéből kukucskál ki, de egy hónap múlva már rövid időre elhagyja a menedéket.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czeglédi Zsolt

Nagy Gergely Sándor, az intézmény vezetője elmondta: a mindössze egy hónapnyi vemhességet követően világra jött Bennett-bébi születése után rögtön anyja erszényébe mászott.

Mára már ki is dugta a fejét és érdeklődően kukucskál édesanyja óvó erszényéből, az újszülött nemét még nem lehet tudni.

A kis erszénylakó a biztonságot nyújtó menedéket bő egy hónap múlva hagyja el először, de még további kilenc hónapig anyja erszényének gondoskodását élvezheti – magyarázta az igazgató.

A Debreceni Állat- és Növénykert újszülött Bennett-kenguruja anyja erszényében.
MTI/Czeglédi Zsolt

Hozzátette: az eredetileg Tasmánia egész területén és Ausztrália délkeleti partsávján, a partoktól a hegyi erdőkig élő Bennett-kenguru szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajok vörös listáján.

A Nagyerdő oltalmazó fái alatt szépen gyarapodó erszénylakót már az érdeklődő látogatók is megcsodálhatják a debreceni állatkert Ausztrália ösvényén – jelezte Nagy Gergely Sándor.

Borítókép: A Debreceni Állat- és Növénykert újszülött Bennett-kenguruja (Macropus rufogriseus) anyja erszényében a sajtóbemutató napján, 2019. április 17-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!