Lota lota

2020.10.02. 07:26

Kihaltnak hitt őshonos halfajra bukkantak a Balatonban

Kihaltnak hitt őshonos halfajra, menyhalra bukkantak a Balatoni Limnológiai Intézet kutatói csütörtökön a tóban – tájékoztatott az Ökológiai Kutatóközpont.

Forrás: Shutterstock

A közlemény szerint

a faj 2015-ös visszatelepítése a Balatonba mindezek alapján nem volt hiábavaló.

Mint írják, Czeglédi István és Preiszner Bálint, az Ökológiai Kutatóközpont Hal- és Konzervációökológia csoportjának munkatársai a halállomány monitorozásakor két egészséges menyhalat fogtak ki a Balatonból.

A Balatonban őshonos halfaj a múlt század közepétől jelentősen megritkult a tóban, majd minden bizonnyal ki is pusztult,

melynek elsődleges oka vélhetően az akkoriban nagy tömegben telepített angolna volt,

mely hatékony ragadozója a vele hasonló élőhelyen előforduló menyhalnak.

Az összegzés felidézi, hogy 2015-től a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. és a Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékének együttműködése által megindult a menyhal visszatelepítése a tóba. Eddig azonban egyetlen példányt sem sikerült kimutatni a monitorozások alkalmával és a balatoni horgászok zsákmányában is csak néhány alkalommal került elő a faj a visszatelepítés óta.

A kutatók által fogott példányok körülbelül 25-30 centiméter nagyságúak voltak, fényképezés után pedig visszakerültek a tóba.

A balatoni populáció megerősödésére még várni kell, addig a fajra horgászati tilalom van érvényben. Azonban a felmérés eredményei bizonyítják a telepítés hatékonyságát, ami egy újabb lépés a Balaton őshonos halállományának megőrzéséhez – olvasható a közleményben.

A menyhal (Lota lota) Magyarországon a tőkehalfélék egyetlen édesvízi képviselője, a hazai folyók többségében előfordul.

A Magyar Haltani Társaság internetes szavazásán a 2013-as év halának választották meg.

Borítókép: menyhal (Lota lota)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!