ismétlődő rádiósorozat

2019.01.10. 08:30

Különleges jeleket fogtak a világűrből

A történelem folyamán ez a második alkalom, amikor a tudósok ilyen rádiókitörést tudtak észlelni. Úgy vélik, hogy ezek az esetek lehetőségeket kínálnak, hogy kiderüljön, mitől tudnak ezek a jelek akár több milliárd fényévre szóródni.

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: solarseven

A gyors rádiófrekvenciákról (FRB) mindent feltételeztek. A felrobbant csillagoktól kezdve az idegen lényekig számos dolgot számításba vettek, de nagyon titokzatosak ezek a jelenségek, és kevés bizonyítékkal rendelkeznek azok forrása felől is – olvasható az Independent oldalán.

A gyors rádiófrekvenciás jel csupán ezredmásodperc hosszúságú, ám energiája megegyezik a nap által 12 hónap alatt előállítottal.

A mostani felfedezés legérdekesebb része, hogy a tudósok azt vették észre, hogy a jel ismétlődik, méghozzá hat alkalommal. Az eddig felfedezett 60 FRB közül csak egyszer figyeltek meg hasonlót.

„Eddig csak egy ismert ismétlődő FRB volt. Tudva, hogy van másik, azt sugallja, hogy lehet még több. Az ismétlődő források a rendelkezésünkre állnak, azok tanulmányozásával, megérthetjük ezeket a kozmikus rejtvényeket – hol vannak, és mi okozza őket„

- mondta Ingrid Stairs, a CHIME csapat tagja, a The University of British Columbia asztrofizikusa.

A két ismétlődő sorozat segíthet a tudósoknak megérteni, hogy mi bújik az egyes önálló jelek mögött, és megtalálhatják azok forrását, miközben további kitöréseket figyelhetnek meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!