mini túlélőművészek

2019.08.07. 21:37

Medveállatkák lehetnek az első holdlakók

Medveállatkák lehetnének az első holdlakók, a Holdon áprilisban lezuhant Beresít (magyarul: Genezis) nevű szondán ugyanis ezernyi medveállatka (Tardigrada) utazott, a faj pedig szinte elpusztíthatatlan.

Forrás: Shutterstock

Ezek az állatok valódi túlélőművészek – közölte az apró állatok űrbe juttatásáért felelős Arch Mission Foundation szervezet. A Beresít áprilisban leszállás közben zuhant a Hold felszínére. Nova Spivack, a szervezet alapítója szerint nagy a valószínűsége, hogy a medveállatkák életben maradtak.

Az egy milliméternél is kisebb élőlények rendkívül ellenállóak.

Szélsőséges mértékű sugárzásnak, hőségnek és hidegnek is ellenállnak és évtizedeket kibírnak táplálék nélkül.

Túlélik a 150 Celsius-fokot és az abszolút nulla, vagyis a mínusz 273,15 Celsius-fokot is. Száraz állapotban jutottak el a Holdig, a tudósok ugyanis megvonták tőlük a vizet a misszió előtt, hogy nyugalmi állapotba kerüljenek.

Ezek a különleges élőlények évtizedekkel dehidratálásuk után is képesek „visszatérni az életbe”, ha vízzel érintkeznek. Amikor kiszáradnak, behúzzák fejüket és nyolc lábukat, apró labdává zsugorodnak és a halálhoz hasonlatos állapotba kerülnek. Szinte minden vizet kiválasztanak a szervezetükből, anyagcseréjük a normális állapot 0,01 százalékára lassul.

Az azonban, hogy a medveállatkák fel is éledjenek a Holdon, az ott uralkodó körülmények miatt szinte lehetetlen, még ha a szonda robbanását túl is élték.

Ahhoz, hogy újra aktív állapotba kerüljenek, növekedjenek és szaporodjanak, vízre, oxigénre és táplálékra van szükségük„ – mondta William Miller, az amerikai Baker Egyetem kutatója.

Elméletben az viszont lehetséges, hogy a medveállatkákat újra begyűjtsék, visszahozzák a Földre, felélesszék őket és megvizsgálják, milyen hatással volt rájuk a Holdon való lét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!