Németországban bizonyíthat

2019.05.17. 18:00

Megvan a magyar targoncabajnok

Bozsó Balázs lett az év legjobb targoncavezetője. A hölgyek mezőnyében pedig idén Seiler Alexandra vitte a prímet.

sefsdreeg

Bozsó Balázs lett az év legjobb targoncavezetője, így a Szolnokról érkezett szakember szeptemberben képviselheti hazánkat az Aschaffenburgban rendezett Nemzetközi Targoncakupán.

A hölgyek mezőnyében idén Seiler Alexandra vitte a prímet – és ez által a legjobb női versenyzőnek járó díjat is!

Seiler Alexandra, a női kategória győztese

Az ország legnagyobb targoncás ügyességi versenyén résztvevő mintegy 200 versenyző idén olyan játékos, de nagy precizitást igénylő versenyszámokban mérettethette meg magát mint különféle méretű labdák egymásra pakolása, vagy egy mini homokóra elhelyezése egy ötforintosnyi helyen.

A targonca nem játék. Kivéve most

A második helyezett a tavalyi győztes, Juhász Imre lett, a dobogó harmadik fokára pedig a veterán Targoncakupás Geleta Attila állhatott.

A dobogó legtetején Bozsó Balázs áll

Az eseményre látogató vendégek a verseny ideje alatt különleges módon próbálhatták ki művészi képességeiket.

A TargoncART névre keresztelt rendhagyó kísérlet lényege az volt, hogy a Linde nagy precizitású targoncájának emelővilláira egy filctollat erősítettek, amellyel szabadon választott rajzokat készíthettek a vállalkozó szelleműek a targonca elé kifeszített vászonra.

Az eseményt a Mach-Tech és az Ipar Napjai szakkiállítások keretein belül rendezték meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!