Sorsfordító pillanat

2018.07.19. 14:03

Mit látott, aki hét percig halott volt?

A férfi vászonra vetette, amit a túlvilágból megpillantott: most kiállítás nyílik belőle.

A 60 éves Shiv Grewal, a Royal Shakespeare társulat tagja szívrohamot kapott otthon, amikor éppen feleségével, Alisonnal vacsorázott. A férfi hét percig technikailag halott volt. Miután visszatért, megfestette, amit akkor látott – írja a Mirror cikkére hivatkozva az Origo.

A beszámolóban közlik, Grewal azon az estén Shakespeare Sok hűhó semmiért darabjában játszotta Don Pedrót. Miután hazament feleségéhez, szívrohamot kapott. A színészt a mentősök próbálták újraéleszteni, de 7 percig technikailag halott volt.

„Valahogy tudtam, hogy halott vagyok”

– mondta később.

Forrás: PA Real Life / Mirror

„Tudtam, hogy az agyam haldoklik, és segítségért kiált.

De azt is éreztem, hogy különváltam a testemtől.

Olyan volt, mintha üres lettem volna, de mégis képes voltam érezni, érzékelni, ráadásul annak ellenére, hogy tudtam, hogy halott vagyok, úgy éreztem, még van esélyem. Vissza akartam térni az életemhez, a feleségemhez” – idézi a férfit a portál.

Miután a férfi kórházba került, sürgősségi műtéten esett át, egy hónapig feküdt kómában, mert az agya nem kapott elég oxigént, emiatt pedig epilepsziás rohamot kapott.

Bár öt év telt el a szívrohama óta, még mindig nem tudott visszatérni a színpadra, mert a beszédközpontja és a koordinációs központja is sérült, és ez még mindig problémát okoz számára a mindennapokban.

Fotó: PA Real Life / Mirror

A színész gyógyulása során rehabilitációs célból is elkezdte megfesteni, hogy mit látott akkor, amikor néhány percig halott volt. A festményekből kiállítás nyílt, amit „Reboot„ címmel mutatnak be Londonban. Ez emlékeztet mindarra, ami akkor történt velem – mondta.

Borítókép: Shiv Grewral. Forrás: Fotó: dailymail.co.uk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!