egérséges táplálkozás

2017.08.16. 17:46

Rágcsálnivaló helyett sült rágcsálót kapott egy vendég

A Philadelphiában élő Ellen Manfalouti az ügyvédjén keresztül nyújtotta be keresetét a Bucks megyei bírósághoz.

Egy szendvicsbe sütött apró rágcsáló miatt perelték be az amerikai Chick-fil-A gyorséttermi lánc egyik pennsylvaniai üzletét és a cég tulajdonosát – mint arról egyebek között a Daily Mail is beszámolt. Vigyázat, mielőtt a linkre kattint, készüljön fel, hogy finoman szólva sem lesz túl ínycsiklandozó a látvány!

Azt írják, hogy „halott rágcsálóféle”, ami nyilván azt jelenti, hogy nem sikerült beazonosítania senkinek sem, hogy egér, patkány, netán hörcsög szaladt-e bele a liszteszsákba, onnan pedig már sima úton a sütőbe, de vélhetően a rágcsálót rágcsáló hölgyet ez a legkevésbé sem érdekelte.

Az eset olyannyira megviselte, hogy Manfalouti több mint 50 ezer dollár (13 millió forint) kártérítést követel az elszenvedett testi és lelki sérelmekért, ráadásul kórházi kezelésre szorult az erős émelygés miatt, felkeresett egy terapeutát, mert szorongott és hetekig alig bírt enni.

A Philadelphiában élő Ellen Manfalouti az ügyvédjén keresztül nyújtotta be keresetét a Bucks megyei bírósághoz.

A dokumentum szerint tavaly novemberben Manfalouti egyik kollégája vásárolt a nőnek egy csirkés szendvicset a Chick-fil-A langhorne-i éttermében és a két nő a munkahelyükön levő egyik konferenciateremben hozzálátott az evéshez.

„Valami furcsát éreztem a zsemle aljában”

– idézte fel Manfalouti a történteket. Hozzátette:

„Felfordítottam a szendvicsemet és azt mondtam a kollégámnak, hogy csúnyán elégették a zsemlémet”.

Manfalouti munkatársa, Cara Phelan azonnal észrevette az apró rágcsálófélét, amikor a kolléganője az asztalra hajította a szendvicset.

„Láttam a bajuszát és a farkát”

– mondta a nő.

Manfalouti ügyvédje, Bill Davis a napilapnak elmondta, hogy a múlt héten nyújtotta be a keresetet a Chick-fil-A tulajdonosa, Dave Heffernan, valamint az érintett étterem ellen, miután azok nem reagáltak a panaszokra.

Heffernan és az atlantai székhelyű gyorséttermi lánc nem kommentálta a keresetet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!