rossz körülmények között

2019.08.11. 19:50

Tigriskölyköket rejtegetett ausztriai lakásában egy szlovák nő

A végletesen legyengült kölykök valószínűleg egy ellenőrizetlen alomból származnak. A magát állatgondozónak nevező nő nem gondolta, hogy lakótelepi lakásban nem tarthat tigriseket.

Forrás: AFP/Xinhua

Fotó: Wang Jianwei

Két tigriskölyköt találtak egy 34 éves szlovákiai nő lakásán az alsó-ausztriai Hainburgban. A kölykökre az állatvédők bejelentése alapján találtak rá az osztrák rendőrök.

Az állatokat a fürdőszobai kádban, erős infravörös fény alatt tartotta gazdájuk.

- számolt be a V4NA.

Az állatok annyira rossz állapotban voltak, hogy azonnal a közeli Parndorf állatklinikájára kellett szállítani, ahol több órát vett igénybe, amíg életfunkcióikat stabilizálták. További sorsukról való döntésig a shönbrunni állatkertbe szállítják őket. Még a parndorfi kezelés során a helyi állatvédő-egyesület tagjai nevet is találtak a kis tigriseknek, akik a Shangha és a Kumal névre hallgathatnak majd.

Az ügy szomorú érdekessége, hogy a kis ragadozókat a lakásában tartó nő önmagát állatgondozóként nevezte meg, azzal, hogy a közeli szlovák főváros, Pozsony állatkertjében dolgozik.

A rendőröknek elmondta továbbá, mennyire csodálkozik, hogy lakótelepi lakásban nem lehet tigriseket tartani.

Annyit sikerült rövid időn belül megállapítani, hogy a régióban szóba jöhető állattartó helyeken nem születtek az utóbbi időben a most találtakhoz hasonló kölykök, így a rendőrség arra gyanakszik, hogy ellenőrizetlen, illegális tenyészetből származnak.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!