törvény

2018.03.21. 10:36

Tilos lesz a szőrmekereskedelem San Franciscóban

Örülhetnek a helyi állatvédők.

Betiltják a szőrmekereskedelmet San Franciscóban, erről határozott a város kedden. Az állatvédő csoportok világszerte üdvözölték a döntést, amely január 1-jén lép hatályba.

A határozathoz fűzött kiegészítés szerint a San Franciscó-i szőrmeárukkal kereskedők számára lehetővé teszik, hogy 2020. január 1-ig kiárusítsák meglévő, március 20-ig rendelt készleteiket. A törvénysértőket akár ezer dollárig terjedő bírsággal sújthatják.

Wayne Hsiung, a Direkt Action Everywhere állatvédő csoport társalapítója „történelmi lépésnek” nevezte közleményében a San Franciscó-i döntést. Mint fogalmazott, ez a példa világszerte új hullámot indíthat el az állatok védelmével kapcsolatos törvényhozásban. A Human Society International (HSI) állatvédő szervezet ugyancsak üdvözölte a törvényt.

San Francisco a legnagyobb amerikai város, amelynek döntéshozói megszavazták a szőrmekereskedelem betiltását. A döntést előterjesztő Katy Tang hangsúlyozta: évente több mint 50 millió állatot ölnek meg világszerte a divatipar kiszolgálására.

A város szőrmekereskedői tiltakozásukat fejezték ki megélhetésük veszélybe kerülése miatt. A West Coast Leather kereskedőcég vezetője, Skip Pas kifogása szerint nem a helyi döntéshozóknak, hanem népszavazásnak kellett volna dönteniük az ügyben.

San Francisco Assisi Szent Ferencről, az állatok védőszentjéről kapta a nevét, s a város jellemzően a társadalmi lelkiismeret pártján áll az üzleti világgal szemben. Az önkormányzat korábban megtiltotta a mentolos és egyéb ízesített dohánytermékek forgalmazását, két éve pedig azzal hívta fel magára a figyelmet a város, hogy megszavazta a fizetett szülői szabadságot, amely hat heti fizetett szabadságot biztosít a magánszemélyek alkalmazottainak.

Mark Farrell, a város polgármestere már jelezte: azt tervezi, hogy aláírja a szőrmekereskedelem betiltásáról szóló rendeletet.

A törvény a belvárosban mintegy 50 üzletet érint. A használt ruhákat forgalmazó üzletek, zálogházak és nonprofit vállalkozások számára továbbra is engedélyezik vintage és használt szőrmék árusítását.

A San Franciscó-i szőrmekereskedelem évente 40 millió dolláros (10 milliárd forintos) bevételt jelent a becslések alapján, a város szerint azonban a tilalom nem okoz jelentős kárt a helyi gazdaságnak.

Korábban a kaliforniai West Hollywood és Berkeley tiltotta meg városában a szőrmekereskedelmet.

Borítókép: Pixabay

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!