A hős

2017.09.23. 13:13

Tizenkét életet mentett meg eddig Frida, a mexikói keresőkutya

A mexikói haditengerészet keresőkutyája a közép-amerikai országot kedden sújtó pusztító erejű földrengés túlélői utáni kutatás hőse lett.

A kutyaszemüvegéről és csizmáiról ismert hétéves, világos színű labrador a túlélők utáni kutatás ösztönzésének és büszkeségének forrásává és a közösségi média sztárjává vált az elmúlt napokban, volt aki képét magára tetováltatta. Frida eddigi bevetései során 12 élő ember és több mint 40 holttest helyzetét állapította meg, többet, mint bármely mexikói keresőkutya – közölte a mexikói haditengerészet.

A labrador tavaly az ecuadori földrengés áldozatai utáni kutatást segítette, de részt vett a két héttel ezelőtti mexikói földrengés túlélőinek megtalálásban, a 2015-ös guatemalai földcsuszamlás és a 2013-as mexikóvárosi gázrobbanás áldozatai keresésében is.

Nem összegeztük még a legutóbbi természeti katasztrófában elért eredményeit, mivel még most is életek megmentésén dolgozik – közölte Armando Segura, a haditengerészet kapitánya.

Fridát a keddi földrengés után a Mexikóváros déli részén összeomlott iskolához vezényelték, ahol 19 gyermek és hat felnőtt vesztette életét, de 11 gyermeket élve húztak ki a romok alól.

Miguel Angel Mancera mexikóvárosi polgármester pénteken közölte, hogy eddig mintegy 70 embert mentettek ki élve a keddi földrengés romjai közül a fővárosban. Minden energiánkat a túlélők utáni kutasára fordítjuk a továbbiakban is – hangsúlyozta.

A katasztrófavédelem legfrissebb adatai szerint a természeti katasztrófának 293 halálos áldozata van, közülük 155-en Mexikóvárosban vesztették életüket.

(Borítókép: Omar Torres / AFP)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!