Leletfeltárás

2021.08.16. 16:31

Több mint 1600 éve fekszenek együtt a sírban a szerelmesek

A szakemberek szerint a jelek arra utalnak, hogy mindketten öngyilkosságot követtek el.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egy több mint 1600 éves, az északi Vej-dinasztia korából származó síremlék feltárásáról számolt be a kínai Csilin Egyetem egy tanulmányban, amely szerint a sírban egy egymást átölelő szerelmespár nyugszik. A leleteket még tavaly fedezték fel az észak-kínai Sanhszi tartománybeli Datongban.

A pár egy koporsóban feküdt. A férfi karjaival átölelte a nő derekát, aki a mellkasához simult és fejét a vállára hajtotta. A kutatók továbbá egy ezüstgyűrűt is találtak a nő bal kezén. Ezenkívül a csontvázelemzés a férfi jobb karján egy súlyos, nem gyógyult törést mutatott ki. Párja csontjai viszont egészségesnek tűntek.

Bár korábban már több ölelkező párt sírját is felfedeztek Kínában, a kutatócsoport hangsúlyozta, hogy a jó állapotban fennmaradt régészeti lelet meglehetősen ritka.

A pár segíthet abban, hogy többet tudjunk meg az élet és a halál társadalmi megítéléséről, valamint a szerelemhez való hozzáállásról az adott korban.

Az ősi Datongban különböző etnikumok keveredtek egymással, a vágyakozás és a szerelem kultusza pedig virágzott körükben. A sírban nyugvó nő gyűrűje így nem puszta díszként, hanem a szerelem és a házasság jelképeként szolgált.

Az ölelkező szerelmesek sírjai világszerte több mint 6000 éves múltra tekintenek vissza. A Sanhsziben feltárt sírral kapcsolatos tanulmány, amelyen nemzetközi kutatócsoport dolgozott, az International Journal of Osteoarchaeology című folyóiratban jelent meg.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!