Járvány

2020.03.25. 22:11

Traktorozást és vodkát javasol koronavírus ellen a fehérorosz elnök

Európában egyedülálló módon Fehéroroszországban továbbra is tele vannak az éttermek és a bárok, továbbá folytatódik a labdarúgó-bajnokság is. Aljakszandr Lukasenka elnök hallani sem akar a koronavírus jelentette veszélyekről, szerinte „a civilizált világ megőrült” és a földeken végzett mezőgazdasági munka „mindenkit meggyógyít”. Lukasenka azt is javasolta honfitársainak, hogy vodkával mossanak kezet és rendszeresen fogyasszanak alkoholt.

Forrás: V4NA

Fehérororszország az egyetlen ország Európában – de talán a világon is –, ahol eddig semmilyen óvintézkedést nem rendeltek el a koronavírus-járvánnyal összefüggésben – írja a V4NA hírügynökség. Aljaszandr Lukasenka, a kelet-európai állam teljhatalmú elnöke „tömegpszichóznisnak” tartja a járványt, amelyet a földeken végzett mezőgazdasági munka „meggyógyít”.

Fehéroroszországban hivatalosan már 81 vírusfertőzöttet tartanak nyilván, Lukasenka mégis „abszolút hülyeségnek” nevezte a határok lezárását, amit a szomszédos Lengyelország már több mint egy hete megtett.

“I don’t drink, but recently I’ve been saying that people should not only wash their hands with vodka, but also poison the virus with it.

You should drink the equivalent of 40-50 millilitres of rectified spirit daily. But not at work.”

suggests Alexander Lukashenko

— Visegrad 24 🇨🇿🇭🇺🇵🇱🇸🇰 (@visegrad24) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">March 18, 2020

„A civilizált világ megőrült, a politikusok elkezdték a saját érdekeik szerint kihasználni a helyzetet” – idézi Lukasenkát az osztrák Kurier online kiadása.

„Az emberek közül, akik traktorral dolgoznak kint a földeken, közülük senki sem beszél a vírusról. A falvakban a traktor majd mindenkit meggyógyít”

– jelentette ki az 1994 óta regnáló fehérorosz elnök. Lukasenka a múlt héten arra buzdította honfitársait, hogy ne csak kezet mossanak a vodkával, hanem „mérgezzék meg a vírusokat is”, azaz minden nap igyanak is. „Naponta 40-50 milliliter finomított szeszt kell meginni, de nem a munkahelyen”, tanácsolta a fehérorosz elnök.

Belarussian President Alexander Lukashenko on Monday encouraged people to drive tractors as a way to overcome the coronavirus epidemichttps://t.co/BI8tl3p7bB

Belarusszia leghíresebb futballistája, Alekszandr Hleb – aki húsz évvel ezelőtt az angol első osztályú Arsenalban és az FC Barcelonában is játszott – a The Sun angol bulvárlapnak beszélt arról, hogy hazájában semmibe veszik a koronavírus okozta fenyegetést. Elmondása szerint a fővárosban, Minszkben változatlanul nyitva tartanak a bárok és az éttermek, az utca tele van emberekkel és Európa többi országával szemben sem a labdarúgó-, sem a jégkorong-bajnokságot nem állították le. „A koronavírus miatt felfüggesztették a Bajnokok Ligája és az Európa Liga mérkőzéseit is, az UEFA helyesen döntött. Fehéroroszországban viszont senki sem törődik ezzel, ami hihetetlen!” – idézte Hlebet a The Sun keddi száma. „Én otthon tartózkodom a családommal, de ha kimegyek, azt látom, hogy az utcák és az éttermek tele vannak emberekkel. Mindenki látja, mi történik Spanyolországban és Olaszországban. Nem lesz ennek jó vége” – tette hozzá a volt válogatott labdarúgó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!