véres valóság

2021.04.19. 09:52

Vadorzót tapostak halálra elefántok

Feltehetően vadorzó volt az a férfi, akit elefántok tapostak halálra a dél-afrikai Krüger Nemzeti Parkban – közölte vasárnap a SANparks, a Krüger menedzsmentje.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A férfi és két feltételezett bűntársa vadőrök elől menekült, amikor belefutottak egy több családból álló elefántcsordába. Az egyik orvvadászt sikerült letartóztatni, a harmadik társuk elmenekült.

– A vadőrök szombaton rutinszerűen járőröztek a Phabeni területen, amikor nyomokat találtak, és a gyanúsítottak nyomába eredtek. A három ember észrevette a vadőröket, megpróbáltak elmenekülni, de a vadőrök légi erősítést kértek – áll a közleményben. A menekülők eldobtak egy baltát és az ellátmányt tartalmazó táskát.

A légi úton érkező segítségnek köszönhetően az egyik orvvadászt elfogták, ő mondta el a vadőröknek, hogy

elefántok közé rohantak, és nem biztos benne, hogy a társainak sikerült-e elmenekülniük.

A vadőrök felfedezték a taposástól súlyosan megsérült vadorzót, aki az érkezésükkor már nem élt. A harmadikról annyit tudtak meg, hogy a szemén sebesült meg, de folytatta a menekülést. Előkerült a vadorzók puskája is. A vadőrök ezután hívták a rendőrséget és a mentőket. A harmadik gyanúsítottat még keresik.

Illegális vadászat

Az elefántcsontnak hívott elefántagyar kereskedelmének nemzetközi tilalma ellenére minden évben állatok tízezreit gyilkolják le. Mára Afrikában a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai alapján mintegy 415 ezer elefánt maradt csak.

A Krüger Nemzeti Park Dél-Afrika egyik legnevesebb turistalátványossága, a kontinens legnagyobb rezervátumai közé tartozik. Hatalmas területén az elefántokon kívül oroszlánok, orrszarvúak, leopárdok és bölények is élnek.

Borítókép: Elefánt és vadőr a Krüger Nemzeti Parkból / Illusztrációfotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!