Szaporára fogták

2018.02.01. 15:40

A véltnél korábban vándorolhatott ki a Homo sapiens Afrikából

Indiában talált csaknem 400 ezer éves kőeszközök vizsgálatán alapul a következtetés.

Forrás: afp

A Homo sapiens legalább 300 ezer éve jelent meg Afrikában. Később elhagyta a kontinenst, hogy benépesítse a világot.

A tudósok szerint több ütemben történt a szétszóródás, de nem mindegyik kivándorlási hullám volt egyformán sikeres.

A Nature című tudományos lapban megjelent új tanulmány 7200 kőeszköz vizsgálatán alapul, melyeket Tamil Nadu dél-indiai államban, a fővárostól, Csennaitól 60 kilométerre lévő Attirampakkam régészeti lelőhelyen találtak.

Az eszközök 385-172 ezer éve készültek indiai és francia kutatók szerint. Ez alapján a középső paleolitikum korszaka – amelynek kezdetét eddig 125 ezer évvel ezelőttre tette a tudomány, korábban kezdődött Indiában.

A régészek megállapították, hogy a szerszámok a középső paleolitikumban használt úgynevezett levallois-i technikával készültek, amely a jóval primitívebb acheulean-technológiát váltotta mintegy 400 ezer éve. A Homo sapiens ősei, közös nevükön a homininek legalább 1,75 millió éve kezdtek kőszerszámokat készíteni.

A levallois-i technikáról úgy vélik, hogy 300-400 ezer éve fejlesztette ki valószínűleg a modern ember Afrikában és Európában. A szakértők úgy hitték, hogy Indiába csak mintegy 125 ezer éve érkezett meg.

Az új leletek arra engednek következtetni, hogy a teljesen kialakult középső paleolitikumi kultúra az Afrikából való kivándorlás idején létezett Indiában. Ebből sejthető, hogy a kivándorlás korábban megtörtént, mint azt eddig hitték.

A tanulmány szerzői azonban kiemelik, hogy lehetetlen megmondani, kik készítették a szerszámokat: Homo sapiens vagy más rokon fajok, mivel emberi kövületeket nem találtak a szerszámok közelében.

Santi Pappu, a csennai Sharma Centre for Heritage Education munkatársa szerint nem tisztázott, hogy az eszközök fejlődése mennyire helyi jellegzetesség és mennyire befolyásolták Indián kívülről érkező populációk.

Michael Petraglia, a jénai Max Planck Intézet régésze szerint a kőeszközök nem utalnak arra egyértelműen, hogy az emberi faj annyival korábban hagyta el Afrikát. Úgy véli, a Homo sapiens indiai evolúciós rokona önállóan, külső behatás nélkül fejlesztette ki az eszközkészítési technikát.

Borítókép: Illusztráció

AFP / PrismaArchivo / Leemage

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!