keveredés

2018.06.20. 16:37

Németországban tényleg vannak farkashibridek

Az országban pedig még több kutya-farkas keverék várható a jövőben.

A farkas európai elterjedésével nő a faj kutyával való párosodásának valószínűsége.

„Elméletileg mindenhol létrejöhetnek farkashibridek, ahol kutyák és farkasok találkozhatnak”

- közölte a rajna-vidék-pfalzi környezetvédelmi minisztérium.

A keverékek képesek a túlélésre a természetben. Kevésbé félénkek lehetnek, ezáltal veszélyesebbek is, mint a tiszta fajú farkasok. Emiatt szükségessé válhat a kilövésük.

" />

Eddig kevés bizonyított esetről van tudomása az illetékes hatóságnak. A farkasok fokozottan védett állatok, emellett a farkashibridek is védelmet élveznek, megölésükhöz a természetvédelmi törvény alóli felmentés szükséges.

2003-ban a szászországi Neustadtban egy nőstény farkaskutyával párosodott, hat kölykük született. A hatóságok szerint kettőt befogtak, amelyeket később elaltattak.

2017-ben szintén történt hasonló eset Türingiában, a kölykök befogása azonban nem sikerült. Hármat kilőttek, a többiek azonban valószínűleg azóta is a környéken kóborolnak a türingiai környezetvédelmi minisztérium szerint.

Az ezredforduló óta szaporodnak a farkasok Németországban, bár előtte 150 éven át kihaltnak tartották őket. Az országban mintegy 800 állat él, elsősorban Alsó-Szászországban és Kelet-Németországban.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock / mjurik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!