Életmód

2009.04.12. 18:13

Tényleg rosszabbul vezetnek a nők?

Eddig kerültem az autóval való mindennapos munkába járást, több szempontból is. Egyrészt drága a belvárosi autózás, másrészt reggelente a tömegközlekedésen még módom volt egy kicsit olvasgatni. Nemrég azonban úgy alakult az életem, hogy kénytelen lettem naponta autóval bejárni. Nagy felfedezésekkel lettem gazdagabb.

a.

Nem kertelek, amíg nem kell parkolnom, jó vezetőnek tartom magam. Szeretem is a vezetést, gyorsan felveszem a forgalom tempóját, és inkább felülről karcolom a sebességhatárokat. A parkolást pedig megoldom úgy, hogy addig keresem a megfelelő helyet, amíg biztosan le nem tudom rakni az autót (nem szervós a kocsim..). És természetesen azon nők közé tartozom, akik nem hallgatják szívesen azokat a férfi dumákat, amelyekben a női vezetők alkalmatlanságán csámcsognak. Mégis be kell valljam, sajnos több kellemetlen tapasztalatot gyűjtöttem össze a városi autóvezetőkkel kapcsolatban, mint gondoltam.

Hímnem, nőnem – nem semleges

Az utakon a kötelező sebességhatárok azért vannak megszabva, mert az adott környezeti és útviszonyok mellett az a legbiztonságosabb. Gondolok itt az autósokra és a gyalogosokra egyaránt. Mégis a legtöbb konfliktus mindig emiatt adódik, és egyik nemről sem tudok csak jókat mondani.
A határokat többnyire a férfiak lépik át, ahogy a nagy forgalomban agresszívan előzgetők, leszorítók is az erősebbik nem táborába tartoznak. Tudjátok mit jelent, ha valaki 60 km/órás sebességgel elüt egy gyereket? Olyan, mintha egy elefánt teljes erejéből áttiporna rajta. És ugye a 60-as sebesség nem a legnagyobb, amivel általában az emberek lakott környezetben száguldoznak.

 

Ahogy általában csak férfiaktól kapom a következő reakciókat: ha betartom a sebességhatárt a nyakamba szegődnek, és a legközelebbi előzésnél majd’ leviszik a visszapillantóm, lesújtó pillantásokkal övezve. Pirosnál természetesen gyorsabban kell indulniuk, mint ahogy én teszem. Amikor sávot váltanék, a férfiak ritkábban engednek be, és többször hagynak le, mint a nők. Végül, de nem utolsó sorban nők ritkán előznek meg az óriási városi terepjárójukkal csak azért, hogy beálljanak elém a sorba a pirosnál.

Természetesen nem állítom, hogy a nők mind hibátlanul vezetnének. A leggyakoribb szitkozódások és a legtöbb koccanás azért történik, mert a nők sokszor bizonytalanok a városi vezetésben, a KRESZ szabályokban, ezért a kritikusabb helyzetekben megtorpannak. Ez egy hetes kereszteződésben például akadályozhatja a forgalmat. Abból fakadóan, hogy jobban odafigyelnek a biztonságra, megfontoltabban és lassabban vezetnek – néha túl lassan is. Ahogy az oktatóm mondaná: nem csak átlépni nem szabad a sebességhatárt, de túl lassan menni sem. Éppen ezért én is ideges leszek, ha valaki a 70-es táblánál 35-40-el döcög (előzni tilos), s ezt bizony rendre a nők követik el. Nem ritka az sem, hogy észre sem veszik: feltartják a forgalmat.

Akiknek sosem hallják a hangját

Van azonban valami, amely mindkét nemre egyformán igaz. Türelmetlenek másokkal szemben, s gyakran saját maguk és a gyalogosok épségét is veszélyeztetik. Kipróbáltam például, hogy semmivel nem érek az utca végéhez hamarabb, ha két fekvő rendőr között 30 helyett 45-re gyorsítok, hisz úgyis le kell lassítanom. Időközben viszont ha kiugrik egy gyerek az autóm elé, biztosan nem tudnék időben megállni.
És a legfontosabb, amivel minden egyes nap, minden parkoláskor találkozom (miután bevergődtem szegény tragacsommal a legnagyobb helyre): hogy a járda immár nem a gyalogosoké. Eddig sem néztem jó szemmel, ha valaki úgy állt fel a járdára, hogy nem lehetett elférni tőle. Nemsokára azonban anya leszek, és emiatt egészen új szemszögeit is felfedezem a dolgoknak. Amíg csak gyalog járok valamerre, morgolódom és kikerülöm.

De mit tegyek majd akkor, ha babakocsit tolok egy forgalmas út mellett, és az autók illetve a fal között egy járókelő sem fér el? Természetesen nincs más választásom, mint kitolni a gyerekemet a forgalmas útra az autók közé. Hónapok óta az lett a hobbim, hogy ilyen esetekben cetlit hagyok a szélvédőn. Eddig egyszer sikerült személyesen szólnom az illetőnek, egy fiatal nőnek csillogó autóban. Mit gondoltok, hogyan reagált? Kiröhögött. Csak arra tudtam gondolni: ha szerencséje van, egyszer ő is lesz kismama.

E sorokkal nem a világot akarnám megváltoztatni, de ha csak azok gondolkodnának el a témán, akik olvasták őket, máris könnyebb lenne mindannyiunk élete.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!