Életmód

2009.09.15. 09:47

Küzdjek vagy felejtsek?

Tizenkét éve, mintha varázslatban élnék. A napok rohannak, az élet telik, és én egyre inkább úgy érzem, lépnem kell, mert ha most nem ragadom meg a boldogságot, egész életemben bánni fogom.

BAMA

Az egész úgy kezdődött, hogy nyolcadikban végre odaengedtek minket a számítógépekhez a suliban. Informatika óra volt, a különböző programnyelveket, meg utasításokat kellett volna megtanulni, de ezzel senki nem foglalkozott, mindannyian chat-elni kezdtünk. Akkor is mertem meg őt.
Olyan erővel hatott rám, amiket és ahogyan írt, hogy később is folytattuk a beszélgetést. Telefonon, levélben, e-mailen, gondolatban...
Minden titkunkat megosztottuk egymással. Volt, hogy megismertem egy fiút, aztán egy másikat, neki is voltak barátnői. Egymásból merítettünk erőt, egymástól kértünk tanácsot. De hiába jött más az életembe, be kellett látnom, hogy a szívem foglalt, mert soha, senki közeledésének, csókjának nem örültem annyira, mint tőle egyetlen levélnek.

Az elmúlt tizenkét év alatt egyetlen egyszer találkoztunk. Akkor és ott, abban a parkban, ahogy a padon ült és mosolygott rám, azonnal tudtam, hogy ez a találkozás sorsszerű. Mintha áramot vezettek volna át rajtam, elsötétült a világ, meg is szédültem egy kicsit. Mintha dobbant, robbant volna valami bennem. Remegett kezem-lábam, amikor átölelt.
Ezt az érzést addig soha nem ismertem, pedig többször is hittem már úgy, hogy szerelmes vagyok. Hét órát tölthettünk együtt, kéz a kézben jártuk a várost, és csak beszéltünk, beszéltünk, beszéltünk. Rengeteg mondanivalónk volt egymás számára, pedig azelőtt is szinte naponta leveleztünk. Minden, amit mondott, a szívemig hatolt, még akkor is libabőrözve hallgattam, amikor olyasmiről mesélt, amit már előzőleg megírt nekem. Jó volt hozzáérni, jó volt hallani a hangját, érezni az illatát, a bőre melegét. Ránk sötétedett, a kávézók már zártak, a kerti székeket összepakolták. El kellett búcsúznunk.
Gyűlölök búcsúzkodni, akkor is gyűlöltem. Nem beszéltük meg, hogyan tovább, úgy váltunk el, mintha másnap is, és harmadnap is találkoznánk, mintha természetes volna, hogy ezentúl minden áldott nap együtt leszünk. Pedig mind a ketten tudtuk, hogy ez lehetetlen. Én akkor még gimnazista voltam, ő két évvel idősebb nálam, szintén suliba járt. Az ország másik végében lakott, ami akkor olyan volt nekünk, mintha én a napról jönnék, ő meg a holdról.

Tudtam, hogy többé nem veszíthetem el, mégis elveszítettem. Igaz, azóta is levelezünk, azóta is mindenről tudunk, ami fontos egymással kapcsolatban, és azóta a távolság is lecsökkenhetett volna köztünk. Huszonhat éves vagyok, ő huszonnyolc, felnőttek vagyunk, dönthetnénk úgy, hogy elindulunk az ország két végéből, és ahol találkozunk, ott fogjuk leélni az életünket. Együtt. De ez mégsem lehetséges.
Hivatásos katona lett, bármikor repülőre ültethetik, bármikor megölhetik. Sosem tudhatja, hazajön-e még.
Próbáltam már elfelejteni, próbáltam más fiúkkal vigasztalódni, próbáltam minden igyekezetemmel szerelmes lenni. Próbáltam nem írni neki.
De ha nem írok, ő ír. Aggódik, kérdezi, hogy vagyok, hová tűntem, és kér, hogy ne felejtsem el, hogy válaszoljak.

Egyszer olvastam egy újságban a lelki társakról. Arról, hogy nem egyszer élünk a földön, halálunk után a lelkeink egy köztes helyen várakoznak, hogy újra leszülessenek. Vannak lelkek, akik nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással, és minden életüket együtt töltik itt a földön, mert képtelenek egymás nélkül élni. Valami azt súgja nekem, hogy ő az én lelki társam, azért nem tudunk elszakadni egymástól.

Nemrég elmentem egy jósnőhöz, hátha megtudom, van-e értelme várnom rá. Sokat meséltem neki a kapcsolatunkról, elmondtam azt is, milyen érzés volt, amikor megláttam. Elmondtam, hogy elsötétült a világ, hogy megszédültem. A jósnő erre elmosolyodott, és azt mondta, a lelki társak vannak így. Ilyen, amikor végre összetalálkoznak, ez a szédülés a jel, hogy felismerték egymást.
Amikor ezt kimondta, elsírtam magam. Egy szóval sem említettem a jósnőnek, hogy a lelki társamnak érzem őt, a jósnő mondta ki, épp ezekkel a szavakkal. 

Erről, persze nem beszéltem neki, nem merek. Olyan határozottan megírta még régebben, hogy nem akar újra találkozni velem, mert fél. Azt írta, attól fél, hogy többé nem tudna elválni tőlem, pedig őt másfelé szólítja a hivatása, az élete. Hogy mondhatnám erre, hogy akkor is gyere, azonnal gyere, felejts el minden mást?
Nem merek neki olyasmikről beszélni, hogy szerelem, meg lelki társ, mert félek, hogy ő nem így érez. Félek, hogy kinevetne, hiszen a tizenkét év alatt összesen egyszer találkoztunk. Félek, hogy romantikus eszelősnek tart, aki egy olyan érzést táplál a szívében, egy olyan szerelmet élesztget évek óta, ami nincs.

Pokol az életem. Nem érdekel senki más, csak ő. Vele fekszem és vele ébredek. És nem lehetek vele.
Lehet, hogy tényleg csak bebeszélem magamnak ezt az egészet? Lehet, hogy nincs is olyan, hogy lelki társ, és az egész csak buta babona? De mi van, ha épp most teszem nyomorulttá az egész életem?
Harcoljak érte? Vagy felejtsem el? De hogyan tudnám elfelejteni?

Segítsetek!

„Furcsa kapcsolat” jeligével – Lejegyezte Kóbor Kata

Kedves Olvasók!

Várjuk történeteiteket!

Ha döntési helyzetbe kerültél, és nem látod, melyik a helyes út. Ha hiába szakad meg a szíved, akkor sem tudod, mit tegyél...? Írd meg nekünk a problémádat, hátha valaki segíthet!

Maximum 10 soros leveleiteket a [email protected] címre várjuk!

A történeteket feldolgozzuk, azokon szabadon változtatunk!


Ha döntési helyzetbe kerültél, és nem látod, melyik a helyes út. Ha hiába szakad meg a szíved, akkor sem tudod, mit tegyél...? Írd meg nekünk a problémádat, hátha valaki segíthet!

Maximum 10 soros leveleiteket a [email protected] címre várjuk!

A történeteket feldolgozzuk, azokon szabadon változtatunk! -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!