Életmód

2009.09.16. 16:08

Zsaroló szerető lettem

Valaha azt vallottam: az ember vegyen igénybe minden eszközt ahhoz, hogy megtartsa a férfit, akit szeret! De most megborzongok tőle. A „minden eszköz” miatt. Nem, mindent azért ne!

BAMA

De amit lehet, és ami egyiküknek sincs ellenére, azt igen. Én az érzelmi zsarolást választottam, s mert bejött, merem ajánlani másoknak is. Csúnya dolog? Elítélendő? Nem hiszem. De tessék, ki-ki döntse el magában, itt az életünk!
Tibi nevető kék szemével, gyorsan barnuló bőrével, vékony, ám izmos testével, állandó jókedvével vett le a lábamról. Gyorsan egymásba szerettünk, vettem a humorát, szerettem a főztjét és a hivatását.
Pedagógusok vagyunk mindketten, engem kedvelnek a diákjaim, őt imádják. Velem tisztelettudóak, neki elmesélik a legintimebb dolgaikat is. Ma már ismét megtanultam ezt is tisztelni és elfogadni Tibiben, mert bizony hosszú évekig a falra másztam a népszerűségétől. Ugyanis azt hittem, mindez elvitte tőlem, vagy engem tőle…

A mi nagy szerelmünkben is fontos szerepe volt a testiségnek, tizennyolc éves és szűz voltam, Tibi pedig a nők kedvence és persze tapasztalt a maga húsz évével. Nem bántam, hogy nem kezdő, de első perctől fogva féltékeny voltam – szerinte ez alaptermészetem egyik rondasága –, s néha majdnem véresre haraptam az ajkamat, nehogy kibukjon belőlem a kérdés: „Van valakid?”
Második gyerekünk születése után (hogy jó ideig ne kelljen visszamennem tanítani) Tibi esténként és hét végén fizikai munkát vállalt. Mert Tibi mindenhez értett, ha kellett csempézett, tapétázott, rozoga bútorokból is remekeket készített, s a kárpitozást is megtanulta.
Csakhogy minden munka elvitte tőlünk. A gyerekek is csak a hátát látták, mert mindig ment, alig volt itthon.
Miközben Tibi gürizett, én különböző nőkkel láttam henteregni. S amikor rendre hozta a pénzt, én mindig meggyanúsítottam, hogy nőktől kapta, és „azért”.

Tíz év telt el így, kellőképpen leamortizáltuk egymást és a kapcsolatunkat. A kis kertes ház, amiben laktunk, tipp-topp volt, mert Tibor mindig szakított annyi időt, hogy itthon is minden ragyogjon. Nálunk minden ajtó némán nyílt, csap sosem csöpögött, és ez így volt egy kilométeres körzetben körülöttünk, mert a férjem karbantartotta a szomszédokat is.
Nem értettem, miért fontosabbak a szomszédok, az idegenek. Az utolsó csepp a pohárban Lajos volt, a koromfekete kóbor kutya, aki csontsoványan és tele sebbel érkezett a portánkra. Tibi a szobába is be akarta hozni, mert hideg volt kint és a fekete orrú kutya nagyon rossz bőrben volt. Nem engedtem. Akkor fogta a kis dögöt és elment.

A gyerekek nem értették, mi történt, de hozzám ragaszkodtak. Könnyen ment a meggyőzésük: beléjük oltottam, hogy az apjuk jobban szeret mindenkit, mint bennünket, s mert nagyon hisznek az anyjuknak (sokszor jobban, mint a tényeknek), el is hitték ezt.
Két évvel Tibi és Lajos távozása után – miután tudtam, hogy Tibi a kollégájánál kapott egy szobát – váratlanul felkerestem. Vasárnap korán mentem, mert szerettem volna otthon találni.
Akkoriban ugyanis rájöttem, hogy mindenünk tönkrement. A csapok, a zárak, a csövek, a villany, a parkett – és az életünk.
Pedig Tibi rendszeresen küldött pénzt, és rendszeresen hívta a gyerekeket, de én azonnal jobb programot találtam ki. Féltékenységem ugyanis a gyerekekre is kiterjedt, mert miért szeressék jobban az apjukat, mint engem, és így Tibi család nélkül, mi pedig támogató nélkül maradtunk.
Szóval, elmentem és becsöngettem. Megtudtam, hogy Tibi már nem lakik náluk, Pest határába költözött a maga által épített kis faházikójába. Megkaptam a telefonszámát, felhívtam és elkértem a címét, mondván, hamarosan érkezem.

Nomád állapotok között fogadott. A kis faház belsejében a falon, szögeken lógtak a ruhái, a rozoga bútorok között a földön lavor szolgált a tisztálkodásra, és az egyik sarokban rengeteg üres sörösüveg volt a földön. Tibor szemráncai is megsűrűsödtek, elmélyültek. Vékony, fekete keretes szemüvege mögül szomorú szempár nézett rám. Beleborzongtam.
– Itt laksz?
– Igen. Ugye, milyen helyes? Még sok tennivalóm van rajta, de egyelőre így is elég jó.
– Megvan még a szobád otthon… Nem érdekel?
– Csak nem haza akarsz hívni?
– De igen. Hagyd itt ezt a csúf lyukat, és éljünk úgy, mint régen.
– De Marcsi, az nem ment!
Ebben a pillanatban az ajtón gyönyörű, hollófekete szőrű, fényes szénszemű szőrcsomó gurult be.
– Lajos! – A kutyus odajött, a kezembe dörgölte a fejét. Átöleltem és sírni kezdtem. – Szép lettél, Lajos – zokogtam a fülébe, és éreztem, hogy Tibi mellém lép, ő is leguggol és átölel.
– Ne sírj, inkább mesélj, mi kell!

– Te – sírtam még hangosabban, és összebújva, szerelmeskedve töltöttük az egész délelőttöt. Akkor arra is rájöttem, mennyire hiányzott a szex. Csak ültünk, fogtuk egymás kezét, de ő nem beszélt. Vártam, hogy örül, hogy azt mondja, hazajön, hogy úgy szeret, mint régen. De nem.
– Már nem szeretsz? – kérdeztem félénken.
– Én mindig szeretlek, de oda nem mehetek. Holnap este ott vagyok, megcsinálok mindent, ami elromlott, aztán majdcsak megy tovább az élet.
Ez a hang nem a férjem hangja volt.
– Olyan jó itt neked?
– Látod, senkinek sem vagyok útban. Nem kell eltűrnie senkinek. Csak magamért felelek.
– Gyere, élj velünk, nem bánod meg!
– Majd meglátjuk – mondta, és megszorította a kezemet, így adva tudtomra, hogy egyelőre lezártuk a témát. És már terelt is a kis autójához, mert indult dolgozni.

Új érzésekkel a szívemben ültem be a kocsijába. S ezen magam csodálkoztam legjobban. Könny gyűlt a szemembe. (Gyorsan letöröltem, hogy Tibi ne lássa.) „Megöltem valamit egy emberben. S félek, hogy örökre.”
Aznap éjjel nem aludtam. Másnap magam mellé ültettem a fiamat és a lányomat, megpróbáltam elmagyarázni, hogyan lettünk csonka család. Kértem, bocsássanak meg nekem, amiért annyi rosszat mondtam az édesapjukról, és menjenek hozzá, amikor csak akarnak, és vigyenek ennivalót a kutyának, és szeressék apát, és próbálják meg visszacsalogatni, hiszen itt a helye.
Pár nap múlva felhívták az apjukat, hogy kiköltöznének hozzá, itt a nyári szünet, viszik a felfújható matracukat. Három napra mentek, de egy hónapig nem jöttek haza, és azt sem engedték, hogy meglátogassam őket, mert meglepetést készítettek nekem.

Tibortól nem kérdeztem, miben sántikálnak (mert ugye azt mondanom sem kell, hogy egy szép kis motelben találkozgattunk. Én találtam ki, hogy még véletlenül se jusson eszembe, hogy az ablakokat szigetelni kellene még a hideg idő beállta előtt. Szörnyen utálom a természetemet!)
– Csodás anya vagy – csókolt homlokon Tibor.
– Honnan veszed? Hiszen régen nem láttál már, mint anya.
– Látom a gyerekeket. Tudom abból, amilyen szerető vagy.
Magamra húztam, néztem és csak néztem. Vajon megbocsát nekem ez a vékony termetű, szép izmú férfi, akin ezer ráncot szántott a küzdelem és a bánat. Megcsókoltam a homlokát, és újra elkezdtem sírni.
– Marcsi, a szemspirálod! Ne pazarold rám. Én már eddig is megértettem, hogy bocsánatot kérsz. És ne ríkass meg engem, mert én férfi vagyok. Vagy nem? Villámgyorsan az óriási, kék paplan alá varázsolt bennünket.
– Igen, igen, ez is hiányzott – sóhajtottam.
– Nekem is – nevetett fel Tibi.
– Áruld el, mit csinálnak a gyerekek? – váltottam hirtelen témát.
– Nem tudom. Nagy gyerekek, megbízom bennük. Rosszat nem csinálnak, de néhány nap múlva úgyis megtudod.

Így is lett. Odavittek a kis faházhoz. A fal mézeskalács figurákkal volt tele, ők fúrták-faragták, festették. Belül csupa szívecskés tapéta, franciaágy, kis villany vízmelegítő, puha szőnyeg, kistévé, s a két gumimatracnak falra szerelt tartó, hogy ne kelljen minden reggel leengedni.
– Tessék, anya! Kezdjétek újra! Mi most hazamegyünk, s ha két hét múlva még mindig így szeretitek egymást, mi haza tudjuk csalni aput. Ugyanis megmondtuk neki, hogy ti kijöttök egymással. De ő még mindig nem hisz neked. Megmondtuk, ha nem próbálja ki, soha többé nem lát bennünket.
Az érzelmi zsarolás valójában mindnyájunkat kompromisszumokra késztetett. Tibi – bár hazaköltözött – megőrizte a szabadságát. Akkor aludt kinn a Szívi-lakban – így hívtuk a kis házat –, amikor csak akart. És ott randevúzott a két gyerekünk is, ott tanultak, ha csendet akartak. És ott szerettük egymást mi ketten, a negyvenhez közeledő fiatalok, akik újrakezdtek valamit, amit szeretnének most nem elrontani.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!