Utazás

2017.10.03. 18:58

Van egy jó tippünk, ha mostanában Rómába látogat

A hetvenes évektől biztonsági okok miatt nem volt látogatható a Colosseum két legfelső, vagyis 4. és 5. emelete. November elsejétől 25 fős csoportokban és előzetes foglalással, idegenvezetéssel ismét felmehetünk. Felejthetetlen élményt ígérnek az intézmény munkatársai.

A Krisztus után 80-ban felavatott amfiteátrum 48 méter magas volt: szektorokra osztott nézőterén a társadalmi osztályok jól elkülönítve foglaltak helyet. Az arénához legközelebbi sorokban a császár és udvartartása, valamint a szenátorok foglaltak helyet. A „színpadtól” fokozatosan távolodva az egyre alacsonyabb rétegek nézték az előadást. A legmagasabb szektorok közül a majdnem 40 méteres magasságban található negyedik emelet a nem jómódú kereskedőknek, az ötödik szint pedig a római népnek volt fenntartva. Az utolsó sorokban ülők nem látták igazán jól, mi történik a színpadon, de a lábuk alatt elterülő hatalmas amfiteátrum magával ragadó élményt kínált.

A Colosseum két legmagasabb szintjének biztonságba helyezésére és helyreállítására a római régészeti felügyelet 1,4 millió eurót (437 millió forint) fordított. Ebből az összegből a 2010-ben megnyitott harmadik emelet 700 négyzetméteres részének restaurálását is fedezték, valamint helyreállították a második és harmadik emelet közötti fedett folyosót. Ez a Colosseumban épségben fennmaradt egyetlen fedett folyosó: falain láthatók a mintegy 2000 éves fehér vakolat darabjai vörös feliratokkal, amelyeket az ott dolgozó munkások véstek fel.

A nézőtér fokozatos helyreállítása a műemlék összetett restaurálásának részét képezi. Tavaly fejeződött be a Colosseum külsejének megtisztítása és karbantartása 25 millió euróból. Az amfiteátrum belsejének helyreállítása az olasz kulturális tárca 18 millió eurós támogatásával zajlik, a következő lépés az aréna alatti részek restaurálása lesz, majd a Colosseumot – szükség esetén – lefedő tetőszerkezet megépítése, amelynek terveit a régészeti felügyelet már engedélyezte. A cél a Colosseum minél eredetibb állagának helyreállítása az évente több mint hatmillió ember által látogatott műemlék korszerű megőrzésével.

A 75 perces látogatás ára fejenként kilenc euróba kerül, de ki kell váltani hozzá a Colosseum belépőjegyét is.

(Borítókép: Shutterstock / Filipe Frazao)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!