testmozgás

2018.01.27. 06:12

Nem hatásosabb a bikram jóga

A klasszikus jóga ugyanolyan jótékony hatással van a szervezetre egy új kutatás szerint.

A bikram, vagyis a túlfűtött teremben végzett jóga nem egészségesebb a klasszikus jógánál egy friss amerikai kutatás szerint.

A világszerte népszerű bikram jóga gyakorlói 40 Celsius-fokra felfűtött, 40 százalékos páratartalmú teremben hajtanak végre 26 jógapozíciót. Eddig keveset lehetett tudni arról, hogyan hat az egészségre, még kevesebbet arról, hogy a forróság fokozza-e a jótékony hatást.

Az Experimental Physiology című szaklapban közölt kutatás az első, amely megvizsgálta a hőség szerepét a bikram jógában, és azt állapították meg, hogy a felfűtött teremnek nincs köze a vérkeringés javulásához.

A Texasi Állami Egyetem és az austini Texasi Egyetem kutatói kimutatták, hogy a bikram jóga javíthatja az érfalak minőségét, ami a szívbetegségek megelőzésében játszik szerepet.

Azt is megállapították, hogy lassíthatja az érelmeszesedést, amely szívrohamhoz vagy agyvérzéshez is vezethet. Azonban az is kiderült a tanulmányból, hogy ezek a hatások normális szobahőmérsékleten is elérhetők.

A vizsgálatban 80 felnőtt vett részt, az egészségi szűrések után véletlenszerűen három csoportba osztották őket: egy csoport bikramra, a másik szobahőmérsékleten végzett ugyanolyan jógára járt, a harmadik volt a kontrollcsoport, ők nem jógáztak.

A résztvevők 12 héten át jártak heti három, 90 perces jógaórára.

„A vizsgálat azt az új eredményt hozta, a jógázásnak a keringésre gyakorolt hatásában nem játszik szerepet, hogy milyen hőmérsékleten gyakorolják”

- összegezte Stacy D. Hunter, a szerzők egyike.

Borítókép: Pixabay

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!