természet

2018.02.26. 18:43

Több mint tizenegyezer erdei fülesbagoly telel nálunk

Az állatok három hónap alatt több mint 2,8 millió rágcsálót pusztítanak el.

Több mint tizenegyezer erdei fülesbagoly telel Magyarország mintegy hétszáz pontján, több mint 450 településen – derült ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) országos felméréséből.

Az MME a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbagoly-csapatok országos felméréséhez január közepén. A most elkészült összesítés alapján az összefogás rendkívül sikeres volt, hiszen minden eddiginél több beérkező adatot összesítettek a szervezők – közölte az egyesület hétfőn az MTI-vel.

A felmérésben a lakosság mellett az MME helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzeti parkok természetvédelmi őrszolgálata, két óvoda, két általános iskola és egy középiskola, összesen több mint 350 fő vett részt. Ennek köszönhetően a számlálás tízéves történetében az idei volt az első, amelyben Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok. Az MME, a média és a lakosság együttműködésének sikerét az is mutatja, hogy idén 227 olyan településről kaptak információkat, ahonnan az elmúlt legalább három évben egyetlen alkalommal sem.

Ezeknek a baglyoknak komoly mezőgazdasági értékük is van, hiszen elpusztítják azokat a rágcsálókat, amelyeket nélkülük csak komoly anyagi ráfordítás és a környezetre is káros anyagok felhasználásával lehetne kiiktatni.

Egy erdei fülesbagoly átlagosan napi 2,5 egér vagy mezei pocok méretű zsákmányállatot fogyaszt el, így a több mint három téli hónap 100 napos telelési időszakával számolva a Magyarországon telelő 11 412 bagoly több mint 2,8 millió rágcsálót pusztít el.

Ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének fontosságát, amiben a madarak többségét vendégül látó lakosságnak nélkülözhetetlen szerepe van – írják.

Borítókép: Pixabay

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!