az agyban dől el

2018.04.06. 11:50

Meglepő felfedezés segíthet legyőzni az Alzheimer-kórt

Kutatóknak először sikerült kimutatniuk, hogy egészséges idős férfiak és nők képesek ugyanannyi új idegsejtet növeszteni, mint a fiatal emberek.

A szakemberek között régóta vita folyik arról, hogy a felnőtt emberek növesztenek-e új neuronokat (vagyis idegsejteket), ám számos korábbi kutatás azt sugallta, hogy a felnőtt agyban nem nőnek már újabb idegsejtek és nyúlványaik. A New York-i Columbia Egyetem kutatóinak a Cell Stem Cell című tudományos folyóiratban csütörtökön megjelent új tanulmánya azonban ellentmond ennek az állításnak.

Maura Boldrini neurobiológus, a tanulmány vezető szerzője és munkatársai szerint felfedezésük azt jelezheti, hogy

sok idős ember mind kognitívan (tanulási és emlékezési képesség), mind érzelmileg jóval egészségesebb marad, mint korábban gondolták.

„Az találtuk, hogy az idős embereknek ugyanúgy megvan a képességük több ezer új idegsejt növesztésére a hippokampuszban elődsejtekből, mint a fiataloknak. Azt is kimutattuk, hogy agy temporális lebenyének alsó részén található, a megismerési és érzelmi folyamatokban szerepet játszó hippokampusz teljesítménye azonos minden életkorban. Ugyanakkor idős emberek esetében kevesebb véredénnyel bír és az új neuronok gyengébb kapcsolatokat építenek ki” – idézte Boldrinit az EurekAlert tudományos hírportál.

Az amerikai kutatók 28 hirtelen elhunyt 14-79 éves ember agyának hippokampuszát vizsgálták, valamennyien egészségesek voltak haláluk előtt. (Ez volt az első alkalom, hogy kutatók rögtön az elhalálozás után vizsgálták az emberi hippokampusz újonnan kialakult idegsejtjeit és erezettségét.)

A szakemberek megállapították, hogy a vizsgáltak nem szenvedtek sem elbutulásban, sem depresszióban, nem szedtek antidepresszásokat, amelyek egy általuk végzett korábbi kutatás szerint az új agyi idegsejtek termelődésére hatással lehet. A rágcsálóknál és az emlősöknél a kor előrehaladásával csökken a hippokampuszban lévő új idegsejtek termelődésének képessége.

„Hasonló számban találtunk félig kifejlődött idegi elődsejtet és kifejlett neuronok ezreit”

- olvasható a tanulmányban. Ugyanakkor idősebbek esetében kevesebb új ér alakul ki az agyban és kevesebb idegi elődsejtjeik, neurális őssejtjeik vannak. Boldrini szerint ezek, valamint a hippokampuszban az idesejtek közötti csökkent kapcsolat okozhatja időskorban a csökkenő kognitív és emocionális rugalmasságot.

Borítókép: Photographee.eu/Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!