Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!

2018.04.13. 07:10

Mindenkit vár a Szakmák Éjszakája

Ma rendezik meg a Szakmák Éjszakáját, amelyen a fiatalok megismerkedhetnek az egyes szakmákkal, üzemlátogatásokon vehetnek részt és szórakoztató programok is várják az érdeklődőket.

Eger, 2017. április 21. Borkó Antal asztalos szakoktató (j) érdeklõdõknek segít a Szakmák Éjszakája pályaorientációs program rendezvényén az Egri Szakképzési Centrum Kereskedelmi, Mezõgazdasági és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiumában 2017. április 21-én. MTI Fotó: Komka Péter

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Komka Péter

Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára korábban elmondta, hogy a rendezvényre 166 településen több mint 4500 programmal készülnek. A programok között autószerelés, divatbemutatók, koncertek, tésztahídépítés is szerepel – tette hozzá.

Az NGM az MTI érdeklődésére közölte, hogy a fővárosban a rendezvény kiemelt helyszíne a Construma építőipari szakkiállítás lesz, ahol a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum 11 iskolájának több mint 200 szakmája mutatkozik be.

A rendezvény mottója:

Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!

A résztvevőknek az információgyűjtés mellett arra is lesz lehetőségük, hogy kipróbálják magukat bizonyos szakmákban.

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy a nagyvállalatok jelentős része, főleg a járműipar és a gépgyártás területéről üzemlátogatást is szervez erre az éjszakára.

A Szakmák éjszakáját harmadik alkalommal rendezik meg, a programokon tavaly mintegy 46 ezren vettek részt. A rendezvények regisztráció nélkül is látogathatók – közölte Pölöskei Gáborné.

A programokról a www.szakmakejszakaja.hu honlapon lehet tájékozódni.

Borítókép: Borkó Antal asztalos szakoktató érdeklődőknek segít a Szakmák Éjszakája pályaorientációs program rendezvényén az Egri Szakképzési Centrum Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, és Kollégiumában 2017. április 21-én.

MTI Fotó / Komka Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!