Közlekedés

2018.05.20. 08:00

Továbbra is elég, ha megmutatja a forgalmit

Május 20-ától, vasárnaptól valóban módosul az autók műszaki vizsgáztatásának szabályrendszere, de a rendőrség cáfolta a témában megjelent sajtóhíreket, amelyek szerint az ellenőrzést végző rendőr a műszaki vizsgálati bizonyítványt is kérheti.

A rendőrség továbbra sem kéri a műszaki vizsgálati bizonyítványt az autósoktól – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata pénteken a rendőrség honlapján. Az MTI azt írja, hogy a közleményben hangsúlyozták, egy rendeletmódosítás alapján a műszaki vizsgálati bizonyítvány bemutatása kizárólag jármű-honosítási eljárásra értendő.

A közúti közlekedési ellenőrzés során a bizonyítvány bemutatására továbbra sem kötelezhető a járművezető, így a rendőrség május 20-át követően sem kéri a műszaki vizsgálati bizonyítvány bemutatását az ellenőrzéskor – emelték ki.

Hozzátették, ha az intézkedő rendőrnek a forgalmi engedélyben vagy a vezetői engedélyben foglaltakon túlmenően további adatra van szüksége, azt a rendelkezésre álló nyilvántartásokból fogja megállapítani.

A 2018 feburárjában hozott minisztériumi rendelet több ponton is változtat az autók műszaki vizsgáztatásának szabályrendszerén, a módosítások vasárnap lépnek érvénybe. Többek között szigorítja a műszaki vizsgabiztosokra vonatkozó előírásokat, és mellékletében rangsorolja a műszaki vizsga során észlelt hibákat is. A jogszabály teljes terjedelmében itt érhető el.

Borítókép: illusztráció. Forrás: Pixabay.com

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!