ceremónia

2018.06.19. 10:51

Hogyan házasodnak a buddhisták?

Tekintettel kívánnak lenni a családjaik, ismerőseik szokásrendszerére, ami azt eredményezi, hogy ötvözniük kell a tradíciót az új elképzelésekkel.

Mit jelent a buddhista esküvő? Van olyan? Ismereteink szerint a Buddha nem sokat beszélt a házasságról. A Dharmát (a Buddha alaptanításai) azonban –ahogy az élet minden területén– itt is megpróbálhatjuk alkalmazni – írja a BuddhaFm.

A buddhizmus kezdeti elképzelése, mely azóta is képviselteti magát a Théraváda irányzatban, az hogy a szellemi törekvés legmagasabb szintje a szerzetesi közösségben eltöltött élet. Így képes az ember jobbára zavartalanul a Dharmával foglalkozni és megvalósítani azt. Ez a lemondás útja: a szerzetes lemond mindenről, ami nem a megvilágosodást segíti, tehát a szerelemről, a szórakozásról, karrierről is.

Ennek köszönhető, hogy bár nem kell szerzetesnek menni ahhoz, hogy valaki buddhista legyen, a vallások között ritkának mondható módon, a buddhizmusnak nincsen házasságkötési ceremóniája.

A mai nyugati társadalomban azonban sokan szeretnék a házasságkötésükkor valamilyen módon kifejezni az életüket kormányzó buddhista értékeket. Ezzel együtt azonban tekintettel is kívánnak lenni a családjaik, ismerőseik szokásrendszerére, ami így együtt azt eredményezi, hogy valamilyen módon ötvözniük kell a tradíciót az új elképzelésekkel.

Fotó: Shutterstock

A legfontosabb dolog egy házasságkötéskor a pár egymásnak tett fogadalma. Enélkül nincs esküvő, nincs házasság. Van még pár dolog, ami attól függetlenül jó, ha helyet kap a szertartáson, hogy szerepelnek-e benne kimondottan buddhista gondolatok.

  • A jó esküvő olyan, mint a színház. Egyértelmű kezdete után dramaturgiai íven halad a végkifejlet felé.
  • A szertartást vezető személy mond egy rövid beszédet, ami megalapozza a ceremónia hangulatát.
  • A jegyespár fogadalmat tesz egymásnak, melyben az egymás iránti érzelmeiken kívül a közös értékeik és a céljaik is szerepelnek.
  • Kell valamilyen fizikai szimbólum, ami a fogadalmat jelképezi. Ez hagyományosan gyűrű, de más is betöltheti ezt a funkciót.
  • Lezárásképpen énekelni, táncolni is lehet, vagy elmondani egy szép verset.
  • Ezek az elemek szükségesek ahhoz, hogy a jelenlévők ne érezzék azt, hogy valami kimaradt. Ezeket megtartva mindenkinek egyértelmű, hogy hol van és miben vesz részt éppen.

    Fotó: Shutterstock

    Ebbe a keretbe azután tetszésünk szerint építhetünk Dharma-elemeket:

  • Felolvashatunk buddhista, vagy a buddhizmus szellemiségében íródott szövegeket. Egy jó szöveg megerősíti azokat a gondolatokat, amiket a pár az egymásnak tett fogadalom során kinyilvánít. Van benne szó szeretetről, kedvességről, kölcsönös tiszteletről.
  • A szertartásvezető említést tehet a Három Drágakőről, a Buddháról, a Dharmáról és a Szangháról. Ez megerősíti azt a tudatot, hogy a jegyespár szövetsége e három elv tiszteletben tartásával jön létre.
  • Gyakran szerepel a buddhista menyegzőkön az öt fogadalom valamilyen formában. Valamilyen módon át is lehet fogalmazni az öt erényt, hogy vezérfonalául szolgáljon a mindennapokban: nem ártani a másiknak, nem kérni olyat, amit az nem adna szívesen, hűségesnek lenni, mindig igazat mondani és törekedni a tiszta, jóra hajló tudatra.
  • Természetesen az sem baj, ha ezeket nem sikerül részévé tenni a házasságkötési ceremóniának. A menyegzőn és a házasélet során a titok a kedvesség, az együttérzés és a törekvés arra, hogy megtartsuk a fogadalmainkat egymásnak. Ha ez sikerül, áldás kíséri az utunkat.

    Borítókép: Shutterstock

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!