szünidei veszélyek

2018.06.15. 12:27

Több mint száz gyerek halála lenne megelőzhető évente

Száznál is több gyermek szenved halálos balesetet minden évben Magyarországon, 35 ezren kórházi kezelésre, 470 ezren pedig sürgősségi ellátásra szorulnak a különféle balesetek miatt. Ez azt jelenti, hogy négyévente legalább egyszer minden magyar gyermek bekerül az egészségügyi ellátórendszerbe.

Fábos Erika

Tavaly a nyári szünetben volt olyan eset, hogy egy 16 éves fiú lábát úgy megégette a villanyvezetékből kapott áramütés, hogy nem tudtak rajta segíteni, amputálni kellett – írja a Vasárnap Reggel. Egy nyolcéves kisfiú „olcsóbban” megúszta, „csak” az első fogai bánták a fogadásból bemutatott biciklis trükköt.

Az is tavaly fordult elő, hogy egy esti grillezés alkalmával csak tíz percre veszítették szem elől a négy éves kisfiút a felnőttek és amikor megtalálták a kerti medencében, már nem lehetett segíteni rajta; egy méteres sem volt a víz, amibe belefulladt. Igaz, tragikus balesetből egyre kevesebb van, de kisebb-nagyobb sérüléssel egyre több gyerek kerül kórházba nyaranta.

Minél melegebb van, annál több a baleset

Ahány fok van, annyiszor 10 gyerek kerül kórházba, csak Budapesten. Ha 10 fokot mérünk, 100 gyerekre lehet számítani de ha már 35 fok van, akkor 350 gyereket hoznak be. Ezt az összefüggést már az egyetemen is tanítják, de tény, hogy négyévente átlagosan egyszer minden magyar gyermek szenved olyan balesetet, ami miatt orvosi ellátásra szorul.

A 2016-os adatok alapján 30 ezer gyereknek a kórházban telt a szünet egy része, 470 ezren pedig az ügyeleten kötöttek ki. Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke annyi jó hírrel szolgált, hogy

a halálos kimenetelű sérülések száma az elmúlt években a felére csökkent, de persze ez a szám még mindig nagyon magas.

Hogy csökkenjen, a lakossághoz fordultak, hangsúlyozva a megelőzés fontosságát.

„Velem nem történhet semmi baj!”

Több területen jelentős javulás nem történt, talán az autós gyermekülés kötelezővé tétele hozta az egyik legnagyobb előrelépést – mondta Velkey György, hozzátéve, hogy ugyanakkor az utóbbi időben új veszélyforrások jelentek meg, amelyek miatt egyre több a súlyos fej- és végtagsérülés. Ezek közül a trambulin okozza a legtöbb bajt, de a segway, és a wakeboard, és az egyre magasabb csúszdák és mászókák is szép számmal adnak munkát a doktoroknak.

A legnagyobb veszély ugyanakkor továbbra is a víz, a fürdés. Az elmúlt 10 évben tavaly fulladt meg a legtöbb gyerek vadvizekben.

A gyermekorvosok és valamennyi a témában illetékes szakértő a megelőzés fontosságát hangsúlyozza, különösen ilyenkor, a nyári vakáció előtt, hiszen ez kiemelt időszak a balesetek szempontjából. A gyerekekben ugyanis erősebb az hamis biztonságérzet, hogy „velem nem történhet semmi baj„. A gyermekpszichológus szerint az 5-7 évesek még tiszteletből, tekintélyből elfogadják, amit a szülők mondanak, de kiskamasz korban már nem használ a tiltás, 9 éves kor felett pedig nem ritka, hogy egymást viszik a rosszba a gyerekek.

Éppen ezért kell akár minden nap – partnernek tekintve – elmagyarázni, hogy miért és mire kell figyelni,

hiszen már megértik az ok-okozati viszonyt, azt, hogy mi a veszélyes, és miért. Sokszor csak azért történik meg a baj, mert egy ismeretlen helyzetben, pánikba esik a gyerek és úgy beszűkül a tudata, hogy hiába tud például úszni, a pánik miatt fullad meg.

A legtöbb baleset elkerülhető

  • A víz mellett a tüzek, az égési sérülések okozzák nyaranta a legtöbb bajt, a forró leves éppúgy, mint a parázs. A bográcsozás és a grillezés idején elég egy figyelmetlen lépés vagy mozdulat, máris megvan a baj. Velkey György szerint ugyanakkor, a legtöbb baleset otthon történik, különösen veszélyes hely a konyha. Ezért is tilos felültetni a gyereket a konyhapultra. Rengeteg veszélyes dolog lehet ott, amit a gyerek kíváncsiságból megnéz, vagy belenyúl vagy kiborít.
  • Fontos, hogy biciklin a gyerekek gyerekülésre üljenek. A küllőbalesetek ugyanis nagyon súlyos csontsérüléseket okoznak. Az otthoni trambulin is veszélyes játék, főleg akkor, ha többen ugrálnak rajta, és ha nincs védőháló körülötte. Ilyenkor, de biciklizés, rollerezés és görkorcsolyázás idejére is vegye fel a gyerek a bukósisakot, a könyök- és térdvédőt és ismerje a közlekedés szabályait.
  • A kutyaharapás is nyári baleset, legtöbbször, ha a gyerek a nagyszülőkhöz, vagy rokonlátogatóba megy, ahol van kutya, de nem tudja, hogy kell vele viselkedni, elveszi az ételét, meghúzza a fülét, belenyúl a szájába. Soha ne hagyjuk felügyelet nélkül állattal a gyereket.
  • Erdei kirándulások alkalmával figyelmeztessük a gyerekeket, hogy semmit nem szabad megenni amit a természetben összeszed, akkor sem, ha a többiek ezt mondják, vagy jól néz ki. Tavaly emiatt kerültek gombamérgezéssel óvodások kórházba.
  • +1 Nagyon hasznos, ha a szülő képes stabilan elsősegélyt nyújtani, ha szükség van rá. Érdemes megtanulni!
  • Borítókép: Dudarev Mikhail/Shutterstock

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!