Életpályák

2018.08.02. 07:52

Karrier: mást jelent egy nő és egy férfi életében?

Üvegplafonról, szuperanyaságról és arról, hogy mindenki a saját boldogságáért felelős. Kakassy Blanka pszichológus Karriermenedzsment és család címmel tartott előadást Tusványoson.

Noha sok minden változott ezen a téren is, még mindig az az elfogadottabb, hogy a férfi kell eltartsa a családot, míg a nő szerepe a családi irányítás. Megvannak ennek a nyomai a női pályafutásban is: vezetők leginkább még mindig a férfiakból lesznek, a nők számára pedig ott lesz egy üvegplafon – mutat rá cikkében a Liget.ro, mely egy, a férfi-női karrierek témájában tartott előadásról közölt beszámolót.

Kakassy Blanka a Csíki Anyák sátrában tartott, Karriermenedzsment és család című előadásán Tusványoson rámutatott: a férfi általában kereső karriert fut be, és a társadalom is úgy értékeli, hogy szakmai karrierről van szó. A nőknél viszont szakmai karrierről, családi karrierről vagy kettős karrierről beszélhetünk. A családi karrier esetében a nő feladja a szakmai karriert, vagy nem adja fel, hanem egyszerűen a család mellett dönt.

Az otthon dolgozó nőnek azonban társadalmilag bizonytalan az elismertsége, az anyagi léte.

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy az édesanyák milyen plusz potenciált jelentenének a munkaerőpiacon:

„Nagyon sok törekvés volt arra, hogy a különböző szervezetek a vezetők figyelmét ráirányítsák arra, hogy azok a nők, akik több gyereket neveltek otthon és visszatérnének a vállalkozásba, sok olyan tapasztalatot tudnak hozni, ami hasznosítható.

Azok az emberek, akik kommunikációs képzéseken vesznek részt, és rengeteg érzelmi intelligenciáról szóló feladatot végeznek, még mindig elmaradnak azon nők mellett, akik otthon gyerekeket menedzselnek, nevelnek.

Ők jobban odafigyelnek, és teljesen másképp végzik a dolgukat, és ezeket maximálisan lehetne értékelni és jutalmazni” – hangsúlyozta a szakember.

Az anyai értékek a munkahelyen is jól jöhetnek.
Fotó: Pexels.com

Kakassy Blanka kiemelte, hogy továbbra is megmaradt az a nézet, hogy a férfi karrierje szakmai, jól kereső kell legyen, és el kell tudnia tartani a családot.

A gondolkodás alapvető jellege az, hogy mégiscsak a férfi legyen a családfenntartó, ő keressen többet, és a főbb döntéseket ő hozza.

A napi döntésekben viszont kevésbé igényelnek szerepet a férfiak. Elég, ha megmondják az irányt, és azon kívül a nők azok, akik a mindennapi kis döntéseket meghozzák, és azokat meglépik. A legtöbb nő továbbra is a család rendezésében, etetésében, tisztán tartásában vállal szerepet, és ezt teljes mértékben ők maguk is elfogadják. Ugyanakkor mindkét nem tudatában van annak, hogy ha a nő szakmai pályát is vállal, kevésbé lesz értékelve és megfizetve, mint a férfiak. Ennek ellenére szívesen vállalnak szakmai pályát, mert ez boldogítóan hat az életükre, nagyobb lesz az önértékelésük, és kiegyensúlyozottabbak lesznek. Tehát, bár halmozódnak a szerepeik, a lelki és fizikai életükre jó hatással van a munkavállalás – magyarázza a szakember.

Manapság a legtöbb család kétkeresős, ez általánosan elfogadott, de a férfiak ezt nem mindig élik meg pozitívan.

Azokban a hagyományosabb családokban, ahol a férfi azt az üzenetet hozza magával, hogy neki kell a nagyobb keresőnek lenni, neki kell biztosítania a család megélhetését, nehezen éli meg, ha a nő esetleg többet keres,

vagy többet van távol otthonról.

Természetesen vannak esetek, amikor a férfi figyel oda az iskolára, a gyereknevelésre és egyéb családi problémákra, nem a nő. Tehát nem általánosítható, inkább kisebb-nagyobb százalékokban, eltérő arányokban történnek a dolgok így vagy úgy.

Kakassy Blanka állítása, hogy a női szakmai karrierek egyik nehézsége, hogy a legtöbb vállalkozásnál a vezető szerepekbe inkább férfiakat választanak. Bizonyos szerepeknél eleve feltételezik, hogy azt inkább férfi tudja megcsinálni, és egy nőnek tudatában kell lennie, hogy egy idő után van egy üvegplafon a ranglétrán számára.

Könnyen felléphetnek szerepkonfliktusok is
Fotó: BEN PIPE PHOTOGRAPHY / CULTURA CREATIVE / AFP

Felléphetnek szerepkonfliktusok akkor, amikor egyszerre több szerepet is vállal a nő, munkahelyit és családit

– folytatja a pszichológus. Amennyiben mindkét helyen magas az elvárás és nagy a nyomás, akkor valamerre billenteni kell a helyzetet. Az egyik lehetséges mód, hogy a nő átstrukturálja a szerepeit: például átruház feladatokat másokra. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor a prioritásokat rendezi át, és valamiről lemond. Egy másik helyzet, amikor egyiket sem tudja feladni, és bedarálódik az elvárások közé.

„Itt lép fel az, amikor túlterheli magát valaki, és ennek a vége mindenképp valamiféle összeomlás. Vagy éppen feladunk egy szerepet anélkül, hogy ezt szeretnénk, emiatt valamiféle frusztrációval maradunk, és a másik szerepünkben próbálunk kompenzálni. Így lesznek a szuperanyák: ha már nem a karrier, akkor legalább egy tökéletes anyaszerep” – mutatott rá a pszichológus, aki szerint ezektől érdemes óvakodni.

Jellemzően az édesanya marad otthon a gyerekekkel
Fotó: J J D / Cultura Creative / AFP

A szakember szerint noha mindannyian a megélhetésért dolgozunk, ha mindez nem elégít ki bennünket, tovább kell lépni és olyan tevékenységet keresni, ami értéket ad. Ha valaki ezt nem találja, tovább kell keresnie inkább, minthogy elfásuljon egy olyan tevékenységben, ami nem hoz hosszú távon megelégedettséget a számára.

Az Y-generációról és a karriermenedzsment szempontjából meghatározó munkaerőpiacról szólva Kakassy Blanka kifejtette, hogy a karrierhez több dolog együttállása is szükséges: családi erőforrások és lehetőségek, a munkapiac és a képességeink. A szakember elmondta, az Y-generációnak már teljesen mást jelent a munka, mint a korábbi nemzedékeknek. Az erdélyi cégek nagy része még nincs felkészülve arra, hogy ezt a generációt megfogja. Eléggé merevek, elvárják az elköteleződést és a bizonyítást anélkül, hogy lépnének az emberek felé, és ez elriasztja a fiatalokat.

Az alkalmazottak többsége elvárná, hogy ne csak a gyors haszonra, vagy még több profitra koncentráljanak a vállalatok, hanem valami többletértéket is hordozzanak számukra.

„Hogyan tudod leellenőrizni, hogy az emberek elvégzik-e a feladatukat? Amennyiben eleget vagy közöttük, tudod, hogy mit vársz el tőlük és mit vagy ezért hajlandó adni. A vezetőknek nem feltétlenül erősségük, hogy minden szinten ott legyenek az emberek között. Nem tudják, hogy mit is várnak el bizonyos emberektől. Minél nagyobb a cég, annál kevésbé látják át az emberek munkáját, és annál kevésbé tudnak utánanézni, hogy mit miért kérnek. Ezért csúszunk be egészségtelen sémákba, hogy nyolctól négyig, vagy kilenctől hatig ott kell lenni a munkahelyen. Az időpontokat ellenőrizzük, hogy időben jött vagy ment az alkalmazott, és nincs valós fogalmunk arról, hogy a munkáját hogyan végezte abban a nyolc órában. Ha tudjuk, hogy mit várunk el tőle konkrétan, akkor csinálhatja akármikor. Ez az, amit a sokkal egészségesebben gondolkodó fiataljaink tudnak mérlegelni és elvárni” – mondta.

Fotó: Pixabay

Mindenki a saját boldogságáért felelős. De ezért be kell vállalni az aktív keresést, az elköteleződést, és annak a merszét, hogy meggondoljuk magunkat, és akár nyugdíj előtt váltsunk. Ehhez nem csak bátorság kell, nem csak a magunk ismerete és felvállalása, hanem egy befektetett erőfeszítés is – nyomatékosította a szakember.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Pixabay

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!