segítség a természetnek

2019.07.08. 20:16

Otthont kapnak a vércsecsaládok Vas megyében (videó)

A vércse a rágcsálók egyik leghatékonyabb természetes ellensége.

Forrás: Őrségi Nemzeti Park

Fotó: Harsányi Krisztián

Villanyoszlopokra helyeznek ki speciális műfészkeket, úgynevezett vércseládákat Vas megyében.

A költőládák több példányát már tavasszal felszerelte az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság az E.ON Hungária Zrt.-vel közösen; ezeket a vörös vércsék felfedezték és be is lakták, bennük már fiókákat nevelnek – közölte a cég kommunikációs ügynöksége.

A más madarak fészkét elfoglaló vörös vércse a rágcsálók egyik leghatékonyabb természetes ellensége, így letelepedése nemcsak színesíti az adott régió élővilágát, de az emberek hasznára is válik: környezetbarát módon megoldódik a rágcsálók szántóföldi kártétele elleni védekezés.

Az Őrségi Nemzeti Park célja, hogy a nyugati országrészben is minél nagyobb számban telepedjen meg az egyik legkisebb hazai ragadozó madár, a vörös vércse. Ezért vércsevédelmi akciót hirdettek, amelynek lényege kifejezetten a vércsék számára kialakított, tartós költőládák elkészítése és azok kihelyezése – idézi a közlemény Harsányi Krisztiánt, a program szakmai felelősét, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetőjét.

Egy ilyen láda legalább 25 évre biztonságos fészkelőhelyet jelent egy vércsedinasztia számára, amely ez idő alatt akár 100 fiókát is felnevelhet.

Az Adj otthont egy vércsecsaládnak! elnevezésű akcióhoz bárki csatlakozhat. Az E.ON Hungária Zrt. nagyfeszültségű távvezeték-oszlopain biztosít helyet a költőládáknak, elvégzi azok felhelyezését, valamint tíz műfészek beszerzésével támogatja a nemzeti park természetvédelmi akcióját.

A vércsevédelmi akciót a nemzeti park természetvédelmi szakemberei koordinálják: megszervezik a költőládák gyártását, kiválasztják a legmegfelelőbb vércse-élőhelyeket, segítik a műfészkek kihelyezését, majd figyelemmel kísérik a vércsék fészekfoglalását, a költések eredményességét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!