Járvány

2020.03.09. 17:28

Öt szokás, ami miatt könnyebben elkaphatjuk a vírusokat

Bár már Magyarországon is felütötte a fejét a koronavírus, ez nem jelenti azt, hogy tehetetlenek vagyunk és nem tudjuk megakadályozni, hogy megfertőződjünk. Ha a következő apróságokra odafigyel, jóval nagyobb esélye van arra, hogy elkerülje a betegségeket – nem csak a koronavírust, hanem a megfázást és az influenzát is.

Forrás: Shutterstock

A mindmegette.hu összegyűjtötte, mire érdemes figyelni.

Mossa meg a kezét!

Az egészségügyi szakemberek szerint a legfontosabb a gyakori és alapos kézmosás. Mindenképp mosson kezet, mielőtt enne, miután használta a mellékhelyiséget, a tömegközlekedési eszközöket vagy miután bármilyen nyilvános helyen járt.

Mossa elég hosszú ideig a kezét!

A tanulmányok azt mutatják, hogy a legtöbben nem mossuk elég ideig a kezünket ahhoz, hogy eltűnjenek róla a betegségeket okozó baktériumok. A szakértők azt javasolják, hogy öblítés előtt minimum 20 másodpercig mossa a kezét szapannal. Ha nincs a közelében mosdó, akkor pedig legalább 60%-os alkoholtartalmú kézfertőtlenítővel mossa át a kezét, és addig dörzsölje, amíg a folyadék teljesen fel nem szívódik a bőréről.

Mossa gyakran a törölközőit!

Ne hagyja, hogy a törölközői nedvesen lógjanak, hiszen a bacik a nyirkos és meleg környezetben azonnal elkezdenek szaporodni. A szakértők szerint 2 nap használat után érdemes kimosni őket forró vízben.

A nyilvános mosdóban ne a kézszárítót használja!

A kutatások azt mutatják, hogy a légszárítók kiszívják a bacikat a mosdó levegőjéből, és visszafújják azokat a kezünkre. Szóval ha lehetséges, válassza inkább a papírtörlőt!

Ne érintse meg az arcát!

A T zóna – vagyis a szem, az orr és száj – megérintése a betegségek terjedésének elsődleges forrása. Egy tanulmány szerint átlagosan 23x érintjük meg az arcunkat óránként. Ez a vírusoknak pontosan 23 lehetőséget ad arra (óránként!), hogy megfertőzzenek minket. Nem hangzik valami jól, ugye?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!