Gyerekkori kedvenc

2020.06.30. 15:32

Ezért érdemes ropogós cseresznyét enni

Nemcsak finom, de egészséges is, a szervezetre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes minél gyakrabban fogyasztani – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

Forrás: Shutterstock

Sokunk meghatározó gyerekkori emléke, hogy fél napokat is eltöltöttünk a cseresznyefán, miközben falatoztuk az isteni gyümölcsöt, amíg bele nem fájdult a hasunk. Nagy kedvenc volt a cseresznye mindig is – nemcsak az íze miatt, hanem mert kevés stílusosabb fülbevaló akadt egy-egy pár cseresznyénél.

Ma már ritkábban töltünk napokat a fán, de a cseresznye – jó esetben – még mindig az étrendünk része. Még a diétázóké is, hiszen rostban gazdag gyümölcs, segíti az anyagcsere és az emésztés megfelelő működését. Igaz, ma már nem esszük korlátlan mennyiségben (legalábbis akkor nem, ha fogyni akarunk), hiszen szénhidrát- és cukortartalma viszonylag magas. A reggeli órákban azonban érdemes sok cseresznyét enni vagy a levét inni mondjuk éhgyomorra, ugyanis beindítja az anyagcserét. De nemcsak az emésztésre, hanem a szívre és az érrendszerre, valamint az agy működésére is jótékony hatással van, emellett remek antioxidáns, gyulladáscsökkentő hatása is ismert. Ahogyan porc- és ízületvédő hatása is.

Pihentet és ellazít

Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag gyümölcs, káliumtartalma kiugróan magas, védi az izmokat, segíti a regenerálódásukat egy-egy nagyobb megterhelés után. Legjobb, ha a nyári edzéseket követően nagy tál cseresznyével jutalmazzuk magunkat. Emellett nem elhanyagolható mennyiségű vasat, kalciumot, foszfort is tartalmaz. Igen dús A-, B1-, B2- és B6-vitaminban, és C-vitamin-tartalma is nagyon magas.

Cukortartalma miatt nem javasoljuk, hogy esténként nagyobb mennyiségben fogyasszuk.

Szépítő finomság

Nem csak egészségesebbek, de szebbek is leszünk, ha rendszeresen eszünk cseresznyét. A benne található tápanyagok jóvoltából ugyanis segíti a bőr regenerálódását, fiatalít, feszesít. Lassítja az öregedési folyamatokat, jótékonyan hat a kötőszövetekre.

Frissen a legjobb

Imádjuk akkor is, ha szörp, befőtt vagy lekvár készül belőle, ha a desszertjeinket ízesíti – mégis, a cseresznye frissen a legjobb. A főzés során ugyanis veszít vitamin- és ásványianyag-tartalmából. Tankoljunk fel belőle most, nyár elején, amikor friss! Az sem baj, ha lefagyasztjuk, így a hidegebb hónapokban is remek alapanyagként szolgál, ha sütit sütnénk vagy tortát díszítenénk vele.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!