Járvány

2020.12.23. 07:40

Megindult a vásárlók tömege

Megrohamozták az üzleteket a vásárlók az elmúlt három napban, miután a kormányfő bejelentette, hogy szentestére felfüggesztik a 20 órától érvényes kijárási korlátozást. Egyébként is úgy érzékelik a kereskedők országszerte, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az ünnep előtti utolsó napokban érkeznek a legtöbben a friss alapanyagokért, élelmiszerekért – közölték az iparági szereplők.

Budapest, 2020. november 28. A Westend bevásárlóközpont bejárata karácsonyi díszítésben és kivilágításban a Nyugati pályudvar mellett. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTI / MTVA / Bizományosi

Fotó: Róka László

Az aranyhétvége is erős volt, de hétfőn, kedden, szerdán igazi rohamot tapasztaltak a legnagyobb üzletekben, főleg a bevásárlóközpontokban és a láncoknál, ahol látványosan meglódult a forgalom, így volt ez a korábbi években is közvetlenül szenteste előtt. A 24-i könnyítés hatása is megfigyelhető: ösztönzi a költekezést, mivel szenteste több idő marad az ünneplésre, többet eszünk, többet ajándékozunk. Tömegesen fogynak az élelmiszerek és napi fogyasztási cikkek, és ugyan még nem lehet összesíteni, de esélyes, hogy az ünnepek előtti költekezés elérheti a tavalyi szintet – közölte a Magyar Nemzettel Vámos György.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára összegezte:

az idei karácsony előtti bevásárlási szezonban bár visszafogottabb volt az ajándékvásárlás, összességében mégis lendületben volt a kereskedelem,

az aranyvasárnapot követően az utolsó héten pedig a tavalyi karácsonyi látogatottságot érzékelik a boltokban.

Az idősáv felfüggesztése óta kiegyensúlyozottá vált a napi forgalom, és ugyan még mindig 19 órakor zárnak a boltok, nem alakultak ki tumultusok. Az utóbbi, felfokozottabb napokban viszont már jellemző lett a sorállás a csemege- vagy a húspultnál, mivel eleve sokan vannak az élelmiszerboltokban. Erre az utolsó napon is fel kell készülni, egészen 24-én 14 óráig vagy sok helyütt délig várható, hogy az utolsó pillanatban is zsúfoltak lesznek az élelmiszerboltok – jelezte a főtitkár.

Vámos György kitért rá: a második hullámban végig, de az ünnep előtti szezonban különösen jól vizsgáztak a vásárlók, tudatosan, fegyelmezetten alkalmazkodtak a korlátozásokhoz, a szabályok változásaihoz, ami a kereskedelmi cégeknek nagy könnyebbséget jelentett a speciális helyzetben – fogalmazott.

Az utolsó pillanatban jellemző bőséges vásárlóerő az online áruházakban is megmutatkozik – rengetegen adnak le rendeléseket aranyvasárnap óta, a webáruházak ugyanis több esetben úgy hirdették meg utolsó akcióikat, hogy még karácsony előtt megérkezik a termék. Ez azonban nem minden esetben van így, olvasóink is tapasztaltak komoly késéseket a házhoz szállításokban, és például több futárcég alkalmazottja már az előző héten is azt jelezte, hogy teljesíthetetlen a körzetenként, teherautónként naponta kiosztott 200-300 csomag kézbesítése.

Az áruházláncoknál online is elérhető napi fogyasztási cikkre napok óta már nem fogadnak karácsony előtti kiszállításra szóló rendeléseket, legfeljebb az áruházi átvétel lehetősége érhető el.

„Nagyon felerősödött idén az internetes vásárlás, de tavasszal is a teljes kereskedelem körülbelül 15 százalékát forgalmazták, vagyis arányaiban a hagyományos bolti értékesítés vezet a magyarok körében.

Ennek az is az oka, hogy bár vannak előnyei az otthoni rendelésnek, különösen járványos időkben, makacsul tartja magát a személyes vásárlás varázsa, hogy az emberek szeretik kézbe fogni, megvizsgálni a kínált árucikkeket vagy kiválasztani a legszebbnek tartott terméket” – jegyezte meg Vámos György.

Felhívta a figyelmet:

23-án este 19 óráig működnek a kereskedelmi egységek, míg 24-én a jogszabály szerint legkésőbb délután kettőkor bezárnak a boltok,

és legközelebb 27-én fogadnak újra vásárlókat.

Borítókép: A Westend bevásárlóközpont bejárata karácsonyi díszítésben és kivilágításban a Nyugati pályaudvar mellett

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!