nagy hagyománya van

2021.04.15. 14:15

Őshonos gyümölcsfákat ültettek Rákóczifalván

Több mint harminc különböző, Magyarországon őshonos gyümölcsfát ültettek el csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalva egyik általános iskolájának udvarán, a közelmúltban felújított sportcsarnok melletti területen.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője a faültetésen elmondta, hogy azt az idén márciusban elhunyt Hoffmann Imre nyugállományú tűzoltó altábornagy, a Belügyminisztérium korábbi közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára kezdeményezte, a fákat is ő választotta ki.

Szólt arról, hogy a következő generáció számára nagyon fontos üzenet a környezetvédelem, ennek egyik lépése ez a program is.

A faültetés célja, hogy az iskola udvarán létrehozzanak egy mini gyümölcsöst, amelynek köszönhetően a diákok megismerhetik a fákat, gondozásuk lépéseit

– fűzte hozzá. A szándék szerint a termőre fordult gyümölcsfák terméseit az iskolások fogyasztják majd el, ez is a tapasztalaton alapuló környezeti nevelés része – mondta.

Beszéde végén az országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet, hogy aki még nem tette, regisztráljon a koronavírus elleni oltásra.

Túróczi Imre, a mintegy 5300 lakosú Rákóczifalva független polgármestere elmondta: a ceglédi faiskolából érkező 35 fából 32 őshonos gyümölcsfa, a többi kőris és hárs. Hozzátette: a fák gondozása nem nehéz, valódi élményt nyújt majd az iskolába járó 279 gyereknek.

Hozzátette: a településen a gyümölcsfák ültetésének, termesztésének nagy hagyománya van és folyamatosan nő a zöldterület. Idén tavasszal – a most érkezőkkel együtt – mintegy százhúsz különféle fát ültettek el Rákóczifalva különböző részein.

Kitért arra is, hogy a településen megújul például a főtér, a B.A.P Macimúzeum és Kiállítóterem, fejlesztik a játszótereket.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!