Somogy megye legszebb betleheme

2022.12.24. 10:00

Tíz éve ékesíti Mosdóst a különdíjas kompozíció

Évről-évre csodás betlehemet építenek Mosdóson, amely idén már nem először versengett az olvasók szavazataiért.

Az első Somogyi betlehem szépségversenyen is nagyot küzdött Mosdós mesés kompozíciója, idén pedig a második helyre volt elegendő a leadott like-ok száma. Ennek ellenére a szakértő zsűri szépsége és harmonikussága miatt a mosdósi bibliai jelenetet találta különdíjra érdemesnek. 

- A betlehem figurái egy nyugdíjas pedagógus adománya volt a településnek, tíz évvel ezelőtt helyeztük ki először, azóta minden évben a közterületeinket díszíti. Vagy a hivatal, vagy egy önkormányzati épület elé állítjuk fel, mondta Keresztes József, Mosdós polgármestere. Idén a polgármesteri hivatal előtt gyönyörködhetnek benne a járókelők, tette hozzá.

A fedést a polgármester készítette még a kezdetekkor, azóta minden évben felállítják, amelyben hivatali dolgozók és közmunkások segítenek. – Az idei évben a falu csinosításában rajtuk kívül nyugdíjasok is segítettek, mondta a polgármester. Kiemelte: ebben az évben az energiaárak miatt kevesebb az ünnepi izzó, de a falu karácsonyfája és a betlehem a szokott fényében pompázik. 

Nem maradt el az ünnepi díszítés idén sem. 

– Megkértük a település lakóit, hogy saját otthonuk ablakának feldíszítésével járuljanak ők is hozzá a falu ünnepi dekorációjához, mondta Keresztes József. Szerencsére a felhívásnak sokat eleget tettek, tette hozzá.
Az pedig igazi karácsonyi meglepetés, hogy Mosdós dobogós és különdíjas lett a versenyünkön. – Bevallom meglepődtem, de az is igaz, hogy minden évben mindent elkövetünk azért, hogy a mi betlehemünk legyen a legszebb a környéken, mondta a településvezető. Az eredményt látva egyértelműen sikeresek az erőfeszítéseik. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!