A szunya létszükséglet

2018.09.05. 09:02

A kialvatlan embereket kerüli a többség

Tönkreteheti a társadalmi életet, jelentősen megnehezítheti az új kapcsolatok kialakítását a kialvatlanság – állapította meg kutatásában a Berkeley Egyetem. A Nature magazinban megjelent vizsgálat eredménye szerint növeli a magányt a kevés pihenés.

A kialvatlanság nem csak táskás szemekkel, kótyagos fejjel és folyamatos álmosságérzéssel jár – az ember társadalmi életét is képes teljesen tönkretenni. A világszerte ismert Berkeley Egyetem kutatócsoportja arra volt kíváncsi, milyen hatással van az egyének közti kapcsolatokra az alváshiány – számol be róla a Csalad.hu. A portál cikke szerint a vizsgálatokban sok más mellett videós szimulációt, kikérdezést és MRI képalkotó eszközt is felhasználtak, az eredményeket a Nature című tudományos magazinban tették közzé.

Mint írják, az első vizsgálatban 18 egészséges fiatal felnőtt agyát vizsgálták meg jól kialudt állapotban, és fáradtan, rövid éjszakai pihenés után. Azt kérték a résztvevőktől, egy videón figyeljék a hozzájuk közeledő embereket, és nyomjanak meg egy gombot, ha már úgy érzik, túl közel került hozzájuk a videón szereplő személy. A tudósok azt tapasztalták,

a közeledő idegen hatására a kialvatlan ember agyának azon része mutatott jelenetős aktivitást, amelynek a potenciális veszély jelzése esetén van jelentősége,

ráadásul az álmos személyek sokkal hamarabb érezték intim szférájukat megsértve azokhoz képest, akik nem voltak olyan fáradtak.

Egy másik vizsgálattal azt tapasztalták, hogy

jelentősen csökkent az agy azon területének aktivitása, amely a társadalmi interakciókban, vagyis a kapcsolatteremtésben és -fenntartásában játszik fontos szerepet.Vagyis az álmos ember antiszociális jeleket mutatott.

A kutatás egy másik részében 1000 internetezőt kértek meg arra, hogy nézzenek meg különböző emberekről készült klippeket, majd értékeljék azokat. A filmek szereplőiben az volt a közös, hogy mindannyiukat általános élethelyzetben mutatták be. A kisfilm megnézése után pontozni kellett, mennyire érezték a szereplőt magányosnak, illetve társadalmilag érdekesnek. Azt természetesen nem árulták el, hogy mi a fő különbség az értékelt szereplők között, de mint kiderült, a többség a kialvatlanoknak adott kevesebb pontot, őket tartották a legkevésbé vonzó személyiségnek.

„Emberi lények vagyunk, a társadalmi kapcsolataink létfontosságúak számunkra.

Megfelelő pihenés nélkül azonban holdkórossá válunk”

– mondta Matthew Walker, a Berkeley professzora, kutatásvezető. A fáradsággal csökken a kapcsolatok iránti igény, mások számára nem vagyunk annyira érdekesek, és ezzel pedig növekedik a társadalmi izoláció – idézi a szakembert a brit Independent című lap. A jelenség azért aggasztó, mert világszerte egyre több a magányos ember, ennek egyik oka lehet a kiterjedt kutatásban vizsgált jelenség. Ezért is érdemes lehet tehát az ajánlott 7-9 óra közötti pihenést lehetőleg minden nap beiktatni.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!