27°
28°
14°
Fotó: Fejér Gábor

A magyar bornak van párja

Egyre több borász gondolja, hogy igenis van párja a magyar boroknak. Méghozzá a sajt! Mert milyen is lehet egy tokaji hárslevelű egy Sándor Tamás diós camembert sajtjával? Vagy hogyan illik Demeter Zoltán rosé pezsgőhöz a pálpusztai?

A helyi borászok nedűi – többek között – olyan sajtkészítők finomságaival lettek párosítva a hegyaljai sajt-bor összekóstolón, mint az őrség, Buzás Sándor Attila, a tarcali Szilágyi Tibor vagy a dunaharaszti Ficsor Árpád.

Hogy melyik borhoz, melyik sajt illik, azt Mészáros Gabriella előkóstolása tette biztossá. A nemzetközi borszakértő szerint

egy komoly sajt és egy komoly bor is egyéniség, mert mind a kettőben rengeteg munka van.

„Tokaj szerencsés helyzetben van, mert itt világviszonylatban is nagyon jó a termőföld. Ehhez megtalálni a jó sajtot komoly kihívás, de ma már egyre több helyen lehet jó kézművessajtot találni” – mondta Mészáros Gabriella.

Hegedűs Imre sajtmester, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének alelnöke szerint a sajtkészítés ma, az élelmiszeripar egyik leggyorsabban feltörekvő szegmense Magyarországon.

„A magyar borokhoz méltó a magyar sajt, hiszen tulajdonképpen egy földből terem.

A sajtkészítők ugyanúgy felkészültek, mint a borászok, bár tény, hogy mi kevesebben vagyunk. De jó az irány, és gyorsan fejlődünk” – tette hozzá a sajtmester.

Fotó: Fejér Gábor

A sajtok és a borok mellé olyan kiegészítők is társultak, mint a chili csatni, a pirított dió vagy a vörösborban párolt aszalt szilva. Erről Segal Viktor séf, gasztronómiai tanácsadó gondoskodott, aki szerint mindig kísérletezni kell az ízekkel, mert csak úgy van értelme a gasztronómiának.

Fotó: Fejér Gábor

Az összekóstoló célja, hogy megmutassák, hogyan lehet gasztronómiai élményt adni a bor mellé, ezért a kóstolón a helyi borászokon kívül helyi étterem vezetőket, séfeket és a szaksajtót hívták meg.

Hozzászólások

A Meistroért
Marosi Gábor
Nem adták fel, összefogással újjáépítették a klubhelyiséget
Krisna-völgyi Búcsú / 29 perce
Festékháború a Krisna-völgyben
Festékfelhő, szentélylátogatás, ökrös szekértúra, valamint tánc és divatbemutató színesítette az idei Krisna-völgyi búcsút. Tízezrek zarándokolnak el ezen a hétvégén Somogyvámosra, hogy részesei legyen az ünnepnek.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KECSKÉS SÁNDORNÉ Stark Ágota kaposvári lakos életének 65. évében elhunyt. Temetése július 23-án, kedden, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy RESS ANTAL balatonfenyvesi lakos, 68 éves korában elhunyt. Temetése július 25-én, a 10 órai balatonfenyves-alsói templomban tartandó gyászmisét követően, 10.45 órakor a balatonmária-alsói temetőben lesz. Gyászoló szerettei
"Nem így akartam, nem így gondoltam, szerettem volna még élni. De a halál könyörtelen volt, el kellet menni." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÓSA ISTVÁN LÁSZLÓ nyugállományú főtörzs zászlós taszári lakos, életének 90. évében elfáradt szíve megszűnt dobogni. Utolsó útjára katonai tiszteletadással július 23-án, kedden, 12.30 órakor kísérjük a kaposvári Keleti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Szerető felesége, gyermekei, unokái, dédunokái
PANDUR JÁNOSNÉ Juhász Ágota már 5 éve Isten országába költöztél. Várjuk, hogy csoda történjen, belépj az ajtón, újra láthassunk és szerethessünk. Soha nem felejtő szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH KÁLMÁNNÉ homokszentgyörgyi lakos, életének 86. évében elhunyt. Július 20-án, szombaton a 11.30 órai gyászmisét követően a homokszentgyörgyi temetőben kísérjük utolsó utjára. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LOVRÓ LÁSZLÓNÉ kisbárapáti lakos életének 80. évében váratlanul elhunyt. Temetése július 19-én, pénteken, a 14 órai gyászmisét követően lesz a kisbárapáti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYENGE LÁSZLÓNÉ Remenyik Ilona Ráksi lakos életének 81. évében, hosszantartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése július 22-én, hétfőn 13 órakor lesz a Ráksi temetőben. A gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezünk LÁSZLÓ FERENCNÉ Benedek Jolán halálának 5. évfordulóján. Szerető férje, fia, menye, unokái: Timi, Tomi, dédunokái: Dani, Nóri, szerető testvére Géza és családja valamint szerettei
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STAGL JÓZSEFNÉ Jakab Éva kaposvári lakos 71 évesen elhunyt. Temetése július 19-én, pénteken, 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló fia és unokája
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy SCHULCZ JÁNOSNÉ barcsi lakos 91. esztendejében csendesen elhunyt. Temetése július 18-án csütörtökön 16 órakor lesz a barcsi Béke utcai temetőben. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SUTYOR JÁNOSNÉ Komáromi Ilona öreglaki lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése július 18-án, csütörtökön, a 9 órai gyászmisét követően az öreglaki temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KRAUSZ JÓZSEF életének 91. évében elhunyt. Temetése július 19-én a 15 órai szentmisét követően a Somogybabodi temetőben lesz. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÖLDES LÁSZLÓ kaposmérői lakos 66 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése július 19-én, pénteken, a 10 órai gyászmisét követően lesz a kaposmérői temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló gyermekei
"Véget ért szenvedésed, Szívedben nyugalom. A miénkben, kik itt maradtunk, El nem múló fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TOMBOR NÁNDORNÉ Magyar Magdolna volt sávolyi lakos 79 éves korában türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése július 17-én, a 13.15 órai gyászmisét követően lesz a sávolyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Drága jó szívét, dolgos két kezét áldd meg Atyám, S én megköszönöm, hogy Ő lehetett az én Édesanyám." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZŐKE JÓZSEFNÉ Pálinkás Ilona életének 85. esztendejében csendesen elhunyt. Temetése július 18-án, csütörtökön, 14 órakor lesz a Szennai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Minden külön értesítés helyett. Szerettei
"Nem hal meg az, ki szerettei szívében él tovább." /Thomas Mann/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÁCZ BÉLA cipész mester 79 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása július 18-án, csütörtökön, 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Szeretett édesapám KÁLMÁN LÁSZLÓ 82 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Temetése szülőfalujában, Somogyudvarhelyen lesz július 16-án, a 10 órai gyászmisét követően 11 órakor. Lányod, vejed, unokád
Fájdalommal tudatjuk, hogy MAGYAR JÁNOS a Textilművek volt művezetője volt Kaposvár Szombathely utcai lakos életének 85. évében elhunyt. Temetése július 15-én, hétfőn, 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Apai gondoskodásával tovább él családja szívében. Gyászoló szerettei
KOVÁCS LÁSZLÓ és KOVÁCS ZOLTÁN volt szőlősgyöröki lakosok hamvait július 18-án, csütörtökön helyezzük örök nyugalomra a szőlősgyöröki temetőben. A szertartás 9 órakor misével kezdődik. Minden külön értesítés helyett.
"Oly hirtelen elrabolt a halál, Szívünkben örök fájdalmat hagytál." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy KOMÁROMI RÓBERT bodrogi lakos 53 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése július 15-én, hétfőn, a 9 órai gyászmisét követően 10 órakor lesz a bodrogi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja: szülei, testvére és a rokonság
siker / 36 perce
Parádés vívással lett világbajnok Siklósi Gergely
Fejlesztések / 42 perce
Három helyszínen négy beruházás Segesden
Györke József
különleges hang / 51 perce
A vakaródzó nőstény orángután kölyke tudja a dolgát
káros / 1 órája
A növényekre is veszélyesek a cigarettacsikkek
Születésnap / 1 órája
Egyéves a jelenlét Kaposszentjakabon
Koszorus R.
megszöknek / 1 órája
Elmenekülnek a világ szeme elől Katalinék