Dohányzásmentes világnap

2021.05.31. 16:30

A magyar kormány elkötelezetten dolgozik a dohányzás visszaszorításán

A magyar kormány 2010 óta elkötelezetten dolgozik a dohányzás térnyerésének visszaszorításán – emelte ki Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Simicskó István felidézte, hogy több mint harminc éve hirdette meg az Egészségügyi Világszervezet a dohányzásmentes világnapot. Ez a nap nemcsak a dohányzás káros következményeire hívja fel a figyelmet, de arra is emlékeztet, milyen befolyással lehet mindez a körülöttünk élők egészségére – hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Kiemelte:

áttételesen az egész társadalomra hatással van, hiszen jelentős környezetkárosító tényező napjainkban is.

Elmondta, hogy a magyar kormány 2010 óta elkötelezetten dolgozik a dohányzás térnyerésének visszaszorításán, és a meghozott intézkedések során kiemelt figyelmet kapott a fiatalok egészségének megóvása. A gyermekek lelki és testi fejlődésének biztosítása közös, kiemelt feladat – hangsúlyozta.

Szerinte a rendelkezések nyomán jelentős változás tapasztalható Magyarországon, ugyanakkor a dohányzás továbbra is komoly egészségromboló tényező.

Simicskó István elengedhetetlennek nevezte a tudatos szemléletformálást, amelynek révén támogatják a már dohányzókat függőségük leküzdésében, valamint egészségtudatos nevelés által segíthetik megvédeni a következő generációkat.

A világjárvány az elmúlt időszakban ismét emlékeztetett bennünket arra, hogy testi épségünk felbecsülhetetlen kincs.

„Vigyázzunk ezért közösen saját és környezetünk egészségére, ne csupán a mai napon, hanem az év minden napján”

– zárta közleményét a KDNP frakcióvezetője.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!