értékőrzés

2019.09.09. 14:14

A Partiumi Magyar Napok Szent István örökségét erősíti

2002-ben Szatmárnémeti rendezte meg az első ilyen eseménysorozatot, de mára a Partium szinte összes magyar közössége csatlakozott az eseményhez.

Forrás: YouTube

Szatmárnémeti a Partium legjelentősebb magyar lakossággal rendelkező városa, a népesség 36 százalékát teszik ki a magyarok. Az itt élőkben már húsz évvel ezelőtt megfogalmazódott a vágy, hogy elindítsanak egy olyan közösségi rendezvényt, amely során megmutathatják értékeiket. 2002-ben ez az álom valóra vált, ekkor rendezték meg az első Partiumi Magyar Napokat, amely az első ilyen típusú rendezvény volt Erdélyben.

„Nagy örömmel tapasztaljuk, hogy a 18. kiadás során már felzárkózott Erdély több városa is, szinte minden jelentősebb magyar közössége, de a szórvány közösségek is szerveznek magyar nap sorozatokat és ha nem is mi vagyunk a legismertebbek, de mindenképpen mi vagyunk a legöregebbek” – mondta Szőcs Péter, az Identitás Alapítvány elnöke, szervező.

Az egyhetes rendezvény minden évben az államalapítás ünnepén püspöki szentmisével indul, amikor hálát adnak, amiért a történelem alakította körülmények ellenére ma is magyar szótól hangosak Szatmár utcái. A Partiumi Magyar Napok során is igyekeznek azokat az örök érvényű értékeket hangsúlyozni, amelyek Szent Istvánt vezérelték, és amelynek köszönhetően ezer év után is él a magyar nemzet.

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere arról beszélt, hogy ezek a gondolatok ma is érvényesek, nekik pedig mai napig is követniük kell azokat az intelmeket és azokat az iránymutatásokat, amelyeket első szent királyunk megfogalmazott.

A Partiumi Magyar Napok során jelképesen visszafoglalja a magyarság a történelmi tereket, és igyekeznek feltöltődni a programok által. A szervezők minden korosztály számára kínálnak szórakozási lehetőséget, amelyben kiemelt helyet foglal el a hagyományőrzés is.

A nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes egy olyan sikerprodukciót mutatott be a szatmárnémeti közönségnek, amely az erdélyi magyarság elmúlt száz évét viszi színpadra, mindezt a tánc nyelvén. Az „Ember az embertelenségben” című előadásban a táncosok a leg-emberpróbálóbb eseményeket igyekeztek megragadni, hazánk feldarabolásán és a kommunizmuson át a jelenkorig, amikor az erdélyi magyarság fogyásának legfőbb kiváltó oka az elvándorlás.

A Partiumi Magyar Napok visszatérő vendége a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is, akik ezúttal a Kárpát-medence legszebb táncait vitték színpadra a Táncrapszódiában. Az előadás a 48-49-es szabadságharcnak is emléket állít.

Nemcsak a kulturális intézmények, hanem a város terei is élettel teltek meg a Partiumi Magyar Napok során, számtalan családi program igyekszik évről évre összehozni a magyarságot. A századelő hangulatát idéző családi játszóházban az 1900-as évek játékait próbálhatták ki.

Hat nap alatt több mint 80 ezren látogattak ki a fesztiválra, amely megújult lendülettel, a korábbiaknál is színvonalasabb programkínálattal hívta fel a figyelmet a magyarság értékeire, hiszen, mint azt az első Partiumi Magyar Napok szervezője, Bódi Attila megfogalmazta: „Szatmár lakói mégiscsak ragaszkodnak az örökségükhöz: földhöz, városhoz, utcákhoz, az anyjuk főztjéhez, az apjuk borához, zenebonájukhoz, zászlóikhoz, meg a hozzájuk tartozó hősökhöz, és a többiekhez is, akik bár nem lettek hősök, de tették és teszik ma is a dolgukat.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!