Debrecenben és Budapesten

2018.04.18. 06:55

Állatsimogató és nyílt próbák a cirkuszi világnapon

Európában 2007 óta szerveznek minden év április harmadik szombatján a cirkusz világát bemutató programokat.

Kijev, 2018. január 25. Belush Takach egy elefánttal lép fel az Ukrán Nemzeti Cirkusz előadásán Kijevben 2018. január 25-én.

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Szerhij Dolzsenko

A Városligetben artista és bohóc növedékek bemutatójával, szerencsekerékkel és gyerekprogramokkal is készülnek, de az Atlantic Flight – Nagy cirkuszi utazás című előadásban fellépő kutyákkal, papagájokkal és fókákkal, valamint trénereikkel is meg lehet ismerkedni szombaton – közölte a Fővárosi Nagycirkusz az MTI-vel.

A Magyar Nemzeti Cirkusz Debrecenben extrém produkciókkal ünnepel: 20 méter magasan, a sátor felett kifeszített drótkötélen, biztosítás nélkül mutat be produkciókat a kolumbiai Gerling csoport, Super Silva Jr. brazil „pókember” a cirkuszi sátor tetején tűnik majd fel, ifjabb René Casselly pedig elefánthátról szaltózva fog kosárra dobni – írja a Magyar Nemzeti Cirkusz közleménye.

A közönség a kulisszák mögé is bepillanthat Debrecenben, hiszen az artisták ezen a napon a produkciók mögött rejlő hosszú felkészülési folyamatból is ízelítőt adnak a nyilvános próbák során.

Aki szeretné, az a különböző cirkuszi eszközöket is kipróbálhatja, ifj. Richter József cirkuszigazgató pedig a lovon állásban nyújt segítséget a vállalkozó kedvűeknek. Ezen felül lehet zsiráfokat etetni, valamint a többi cirkuszi állattal barátkozni.

Európában 2007 óta szerveznek minden év április harmadik szombatján a cirkusz világát bemutató programokat. A korábban Európai Cirkusznapnak nevezett esemény híre gyorsan elterjedt a világban, így 2010-től hivatalosan cirkuszi világnapként ünneplik.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!