étkezés

2020.05.22. 12:48

Attól, hogy valami egészséges, sajnos még nem fogyókúrás

100 gramm mézben például kb. 300 kalória van.

Forrás: Shutterstock

Egyre több olyan élelmiszer kapható, amit egészséges címszóval reklámoznak, vagy mi annak tituláljuk. Alapvetően ezzel nincs baj, ha valaki tisztában van azzal, hogy az egészséges nem feltétlenül egyenlő a fogyókúrással – írja a Vasárnap Reggel.

Mandula

A mandula jót tesz a bőrnek, az agyi működésnek, és remekül csillapítja az éhséget. Magas a fehérjetartalma, kb. 25-30 százalék, kiváló B- és E-vitamin-forrás, rengeteg kálium, kalcium és magnézium van benne, valamint jelentős a vas-, mangán- és cinktartalma. Ugyanakkor 100 gramm mandula kb. 600 kcal energiát tartalmaz, ez azért igen jelentős. Egyszerre egy marék bőven elegendő belőle. De semmiképpen sem a sós, pörkölt verzióról van szó, a natúr magokat válassza. Jó alternatíva lehet a mandulavaj is – olyan, mint a mogyoróvaj, csak mandulából –, igen sokrétűen alkalmazható.

Avokádó

Hatalmas népszerűségnek örvend manapság az avokádó, ami érthető is. Könnyen és változatosan felhasználható – felszeletelve salátába tehető, de szendvicskrém is készíthető belőle némi só, bors, lila hagyma és citromlé hozzáadásával – a spanyol és mexikói konyhában különösen gyakran előfordul. Telítetlen zsírsavakban gazdag, B-, C-, E- és A-vitamint tartalmaz, valamint kálium, foszfor, vas, nátrium, kalcium és magnézium is van benne. Jó tesz a szívnek és az érrendszernek és jó antioxidáns is. Ám egy darab avokádó nagyjából 200 gramm körül mozog, ami 322 kalóriát jelent önmagában.

Kókuszolaj

Manapság ez az abszolút slágerzsiradék, ha sütésről, főzésről van szó. A kókuszolaj a kókuszpálma magjának szárított beléből készített növényi olaj, így az egyik legtermészetesebb zsiradék. 92 százalékban telített zsírsav, aminek a szénlánca közepesen hosszú. Vagyis amennyiben nagy hőmérsékletre felhevíthetjük, akkor sem oxidálódik, így nem képződnek sejtkárosító szabad gyökök. Transzzsírokat sem tartalmaz, melyek rákkeltő és érelmeszesedést okozó hatással rendelkeznek. De azért csak mértékkel használja, mert a kalóriatartalma semmivel sem kisebb, mint az egyéb zsíroké, olajoké.

Méz

Rengeteg fajtája létezik és a méhészetek is igyekeznek egyre különlegesebb mézfajtákkal előrukkolni, hogy a „kézműves” és természetes termékek rajongóinak megfeleljenek. Ugyanakkor fontos tisztázni, hogy a méz édes ízét a nem kristályosodó gyümölcscukor (a cukor, az cukor), az aromáját az illóolajparányok határozzák meg, melyeket a különféle virágok nektárjai adnak. Ugyanakkor van benne 28 féle aminosav, 12 féle ásványi anyag és 8 féle vitamin. Minél sötétebb az édes nedű, annál gazdagabb ásványi elemekben, vasban, rézben és mangánban. Egy kiskanál méz elnyalogatásával pedig megnyugtathatjuk a stresszes idegrendszert, ugyanis beindítja a szerotonin hormon termelődését. Ennek ellenére mértékkel fogyassza, ugyanis 100 gramm méz kb. 300 kalóriát tartalmaz, ami nem sokkal kevesebb, mint a sima fehér cukor energiatartalma.

Banán

A friss gyümölcsök fogyasztása egészséges, és akadnak olyanok is, amelyek kifejezetten kalóriaszegények. Ám a banán pont nem tartozik közéjük, egy kifejezetten laktató és édes növényről van szó. 100 gramm banánban 90 kalória van, viszonyításként 100 gramm eperben például csak 32. Ettől függetlenül, ha mértéket tart, érdemes akár turmix formájában is beiktatnia a banánt az étrendjébe, hiszen magas a kálium- és magnéziumtartalma, antioxidáns és probiotikus hatása van, segíti az emésztést, védi a csontjait, jót tesz gyomorpanaszok esetén, megelőzheti a gyomorfekélyt. Triptofántartalmának köszönhetően pedig nyugtató és kedélyjavító hatása is van.

Pufirizs

Amikor valaki fogyókúrázni kezd, az egyik első dolog, amit elhagy a mindennapjaiból, az a fehér kenyér, aztán megpróbálja ezt valamivel pótolni. Ez a valami pedig gyakran a pufirizs lesz. Tartsa szem előtt, hogy ez a hungarocell kinézetű lapocska fehér rizsből készül, és ugyanúgy tömény, gyors felszívódású szénhidrát. Igaz, egyre több helyen kapható barna rizsből vagy hajdinából készült puffasztott szelet is, de az sem sokkal jobb. Ám edzés után 1-2 szelet még diéta során is remekül vissza tudja tölteni a szénhidrátraktárakat. És mivel szeletekből áll egy-egy csomag, sokkal egyszerűbb számolni a mennyiségekkel méricskélés nélkül, mint mondjuk egy vekni kenyér esetén.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!